A Nemzeti Pedagógus Kar közleménye!

Sajtóhír – Közlemény  nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulókra vonatkozó változtatásokról:

M1 – Délelőtt című műsor (11:15 percnél)

Közleménya nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulókra vonatkozó változtatásokról:

A Nemzeti Pedagógus Kar véleményének kialakításakor figyelembe vette saját – és más szakmai szervezetek állásfoglalását, véleménynyilvánítását – Fejlesztő –és Gyógypedagógiai Tagozat, Pedagógia Szakszolgálati Tagozat, Egységes Gyógypedagógiai Intézmények és a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete -, melyek mindegyike egyetértett a felmentések kivezetésének pozitív irányú jogalkotói szándékával.

Indoklás:

„A BTMN-es tanulók abban a szerencsés helyzetben vannak – még ha „nehézségeik” a fejlődés bizonyos szakaszaiban tehertételt is jelentenek – hogy problémáik leküzdhetők a környezettől (óvodától, iskolától, fejlesztőpedagógiai munkától, családtól) kapott támogatások hatására, illetve a korábbi kedvezőtlen környezeti feltételek módosulásának eredményeként, s valójában az ellátórendszer legkevésbé problémás, egyértelműen pozitív fejlődési tendenciát mutató alanyai. Képesek tanulni, ismeretet elsajátítani, elvárásokhoz alkalmazkodni, azoknak megfelelni, fejlődésük pozitív irányú. Magasabb iskolás korban érettségi, felvételi vizsga esetén azonban felmentésük miatt valójában hátrányteremtő helyzetbe kerülnek, korábbi mentesítésük korlátaiba ütközve nem tudnak képességeiknek, szándékaiknak megfelelően továbblépni. Felsőoktatásba lépve például – a SNI tanulókkal szemben – nem tudnak plusz pontokat érvényesíteni.”[1]

A fentieket mellett fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a törvénymódosítás, csak akkor tekinthető előremutatónak és a törvényalkotó akkor érheti el megfogalmazott célját, ha

  • hozzá egy jól összehangolt és a szakma által régóta igényelt proaktív intézkedéscsomag kapcsolódik, amely a tanulók nehézségeinek megsegítésére irányuló megvalósítást biztosítja;
  • szakmailag időszerűnek látjuk, hogy a hangsúly a fejlesztésekre, a kompenzációra helyeződik a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetében;
  • hátrányaik leküzdése, felzárkóztatásuk elősegítése, az állapotuknak megfelelő fejlesztés és a prevenciós szemlélet érdekében a nevelési-oktatási intézményekben ki kell alakítani a megfelelő feltételrendszert (elegendő számú fejlesztő pedagógus; többségi pedagógusok érzékenyítése, módszertani eszköztárának bővítése; preventív olvasástanítási eljárások bevezetése; folyamatos szakmai segítségnyújtás és ellenőrzés);
  • az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények, ill. pedagógiai szakszolgálatok esetében szükségesnek ítéljük a diagnosztikai eszköztár fejlesztését, a diagnosztikai protokoll egységesítését, a személyi és tárgyi feltételek biztosítását és fontosnak tartjuk a szakember-hiány kompenzálását, ill. képzésüket a felsőoktatásban prioritásként kezelni.

 

A Nemzeti Pedagógus Kar a fenti pontok megtartása mellett támogatja a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulókra vonatkozó változtatásokat. A továbbiakban is készen áll arra, hogy szakmailag átgondolt döntések mentén a törvénymódosítást előkészítő munkacsoportban – együttműködve a társszervezetekkel –segítse a törvényalkotás munkáját, a megoldásra váró köznevelési feladatok megvalósítását.

 

Budapest, 2017. június 26.

 

 

Az Országos Elnökség nevében

Horváth Péter s.k.
elnök