Tisztelt Kollégák!
Az alábbiakban olvasható Fekete Antal Bács-Kiskun megyei területi elnök beszámolója a 2021. március 10.-én sikeresen lezajlott online szakmai konferenciájáról.
A Bács-Kiskun megyei területi szervezet együttműködve a Szakképzési Tagozat Rendészet – közszolgálat munkacsoportjával, 2021. március 10-én tartotta az éves konferenciáját Microsoft Teams platformon. A konferenciát Vezdán Csaba, a munkacsoport vezetője szervezte Fekete Antal területi elnökkel együtt. A moderátor a területi elnök volt.
A rendezvényt Krauzer Ernő rendőr ezredes, a Belügyminisztérium Rendészet Vezetőkiválasztási, Vezetőképzési Továbbképzési Főosztály főosztályvezetője köszöntötte az online térben megjelent résztvevőket.
Az előzetes regisztráció során már kiderült, hogy várhatóan nagy érdeklődés mutatkozik az előadásokra, melyek a következő sorrendben zajlottak:
– Rácz György tű. ezredes úr megbízásából Dr. Bátri Fruzsina, a Belügyminisztérium Rendészet Vezetőkiválasztási, Vezetőképzési Továbbképzési Főosztály Oktatásigazgatási Osztály munkatársa beszélt a rendészeti képzés jelenlegi helyzetéről.
– Dr. Nagy Zoltán r. ezredes, a Belügyminisztérium RVVTF Vizsgaközpont Osztály vezetője és Soós László vezető-kormányfőtanácsos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szakképzési Szabályozási és Intézményirányítási Főosztály osztályvezetője az idei februári vizsgaidőszak tapasztalatai, valamint a várható májusi vizsga lebonyolítása, a vizsgák körüli átmeneti rendelkezések értelmezéseiről és alkalmazásairól tartottak előadást.
– Lővei László ezredes, a Miskolci Rendvédelmi Technikum Igazgató Oktatási helyettese a rendészeti továbbképzéssel kapcsolatos tájékoztatót tartott.
– Dr .Varga Péter ezredes a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ munkatársa a különböző együttműködési lehetőségekről tartott előadást a rendészeti képzést folytató intézmények számára.
– Fekete Antal NPK Bács-Kiskun megyei területi elnök a köztestület 2021. évi választásáról beszélt.
A rendezvényre több mint 140 fő regisztrált, ebből 135-en jelen voltak a kiírt kezdési időpontban és a majdnem 3 órásra nyúló konferencia végén is 120 jelenlévő volt.
A digitális platform lehetővé tette az interaktivitást, így az előadók folyamatosan tudtak válaszolni a jelenlevők kérdéseire, amiket nem kizárólag szóban, hanem a Microsoft Teams chat felületén leírva is fel lehetett tenni.
A konferencia hiánypótló, utoljára az elmúlt tanévben került megszervezésre a rendészeti képzésben érdekelt intézményeknek és ahogy elhangzott, számítanak a rendezvényre a jövőben is.
Fekete Antal
Bács-Kiskun megyei területi elnök
Nemzeti Pedagógus Kar