Előző héten derült ki, hogy távozik a Nemzeti Pedagógus Kar éléről Horváth Péter. Átmenetileg a helyét Rázsi Botond Miklós vette át, aki elsőként az Indexnek beszélt a terveiről: mint kiderült, a testület teljes megújítását tűzte ki célul. Javaslata szerint nevük megőrzése mellett egy olyan kamarai jellegű működés jönne létre, ahol a pedagógusok érdemben alakíthatnák a döntéseket, és amely a szakszervezetekkel is együttműködésre törekedne. A kérdés most az, hogy ez a reform elegendő lesz-e a túléléshez, miközben az oktatási tárca továbbra is a kötelező tagság megszüntetését lebegteti.
Múlt héten elsőként számoltunk be arról, hogy lemondott Horváth Péter a Nemzeti Pedagógus Kar elnökségéről. A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója döntését intézményvezetői és egyéb feladataival, valamint családi okokkal indokolta. Lapunknak adott nyilatkozatában reagált azokra a pletykákra, feltételezésekre is, miszerint a politikai széljárás megváltozásának köze van a döntéséhez. „A bizonytalanságok nem játszottak közre, és nem is szeretném, ha ezzel azonosítanák a lemondásomat” – fogalmazott lapunknak Horváth Péter.
Az új elnök megválasztásáig az alapszabály értelmében Rázsi Botond Miklós alelnök látja el a testület vezetői feladatait, akit most szintén megkerestünk, hogy megtudjuk: hogyan fogadták a változást, milyen együttműködésre számít a megújult oktatásirányítással, és van-e ambíciója arra, hogy a következő tisztújításon ténylegesen megválasszák Horváth Péter utódjának.
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium intézményvezetője – aki a 2010-es években az egri politikában is aktívan részt vett önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként a Fidesz–KDNP színeiben – kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy az NPK elnöksége sajnálattal vette tudomásul Horváth Péter lemondását, amely ugyan „részben váratlanul érte a vezetőséget”, de nem volt teljesen előzmény nélküli sem, hiszen tudták, hogy a korábbi elnök már közel van a nyugdíjhoz, és csupán egy átmeneti időszak lezárásához vállalt szerepet a legutóbbi, júniusi tisztújításon.
Bár a korábbi tájékoztatások arról szóltak, hogy a novemberi Országos Küldöttgyűlésen már új elnököt választanak, Rázsi mostani nyilatkozata inkább arra utal, hogy nem sietnek ennyire a döntéssel, így még az is lehet, hogy az elnökválasztás áttolódik a jövő évre.
Jogilag nem vagyunk kötelezve a kapkodásra: az elnöki lemondás nem zavarta meg a kar életét, a szervezet tovább tud menni megfontoltan és határozottan. Észszerű opció, hogy a tisztújításra a jövő év eleji rendes közgyűlésen kerüljön sor, addigra mindenki – beleértve engem is – átgondolhatja az ambícióit és a hosszú távú elköteleződését. A feladatot a küldöttgyűlés döntéséig felelősséggel ellátom, a tisztújításon való esetleges indulásról pedig a családommal és a kollégákkal való egyeztetés után döntök
– fogalmazott.
Múlt, jelen és jövő
Horváth Péter néhány héttel ezelőtt – nem sokkal a lemondása előtt – arról beszélt az Indexnek, hogy érezni lehet egyfajta bizonytalan, „nem tudjuk, mi lesz velünk” hangulatot az NPK körül. Mint ismert, a testületet még a második Orbán-kormány hozta létre 2014-ben. A jogszabályban rögzített kötelező tagság akkor és azóta is számos kritikát kapott, amelyekre rendszeresen reagáltak is, jellemzően azzal, hogy „a megalakulásuk körülményei ellenére szakmai munkát végeznek, és azzal összefüggően bírálatot soha nem kaptak”.
Mindenesetre már rögtön a választások után felmerült a kérdés, hogy vajon mi lesz a kar sorsa. Ugyan Lannert Judit belengette a kötelező tagság megszüntetését, végleges döntés azóta sem született, az NPK belső körei pedig egyfajta kettősséget tapasztaltak az elmúlt hónapokban. Egyrészt az egyeztetésekre mindig kaptak meghívást, a kapcsolatot a korrektség és az együttműködő légkör jellemezte. Másrészt egyes kormányfői nyilatkozatok – amelyek a rendszer átvilágítását és a modell felülvizsgálatát vetítették előre – bizalmatlanságot sejtettek.
Egyébként az átvilágítás időközben meg is történt, de arról visszajelzést még kapott a testület, és ugyancsak nincs hír a nyáron kiküldött kérdőívről sem, amelyben a pedagógusok véleményét kérte ki a minisztérium.
Rázsi a bizonytalanságot, valamint az NPK jövőjét, esetleges megszűnését firtató kérdésünkre azzal válaszolt:
Minden átmeneti időszakban természetes, hogy felmerülnek kérdések a tagságban vagy a külső szemlélőkben. A mi feladatunk most a folytonosság, a stabilitás és a kiszámíthatóság biztosítása. A bizonytalanságot nem nyilatkozatokkal, hanem következetes, aktív szakmai munkával és cselekvőképességgel kell eloszlatni.
Álláspontja szerint bármilyen változás is van készülőben, azt a pedagógusok bevonása, a szakmai képviselet folyamatossága és a köztestületi feladatok ellátásának biztonsága mellett érdemes megvitatni.
A reformot ráadásul ő maga is fontosnak tartja, ezért is kezdeményezte a kar megújítását. A jövőben a hálózatukat az oktatás megújításának szolgálatába szeretnék állítani: összegyűjtenék a mindennapi tapasztalatokat, megvitatnák a készülő javaslatokat, és szakmailag megalapozott állásfoglalásokkal segítenék a döntéseket.
Javaslata szerint a Nemzeti Pedagógus Kar név megőrzésével egy olyan „kamarai jellegű szakmai önkormányzati működés” jöhetne létre, ahol a pedagógusok érdemben alakíthatnák a döntéseket, és amely a szakszervezetekkel is együttműködésre törekedne.
Kész vagyok arra is, hogy a teljes vezetés megújításának lehetőségéről párbeszédet folytassunk
– jelentette ki. Zárásképpen érdeklődésünkre, hogy a szervezeti átalakuláson túl milyen feladatok vannak most az NPK asztalán, úgy felelt: az etikai bizottságok képzése, valamint a külső és a belső kommunikáció megújítása is a tervek között van, de kiemelt feladatként tekintenek arra is, hogy elkészüljön az a tantervi felülvizsgálattal összefüggő szakmai állásfoglalás, amelyet az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium kormánybiztosa, Csapodi Csaba már vár tőlük. A munkát Zalay Szabolcs elnökségi tag koordinálja, és a folyamat részeként már kikérték a választmányi tagok, valamint a szakmai tagozatok véleményét, így már csak idő kérdése, hogy azt elküldjék a tárcának.
A megbízott elnök hozzátette azt is: az OGYM-mel és az oktatásirányítás más szereplőivel, így a Klebelsberg Központtal vagy az Oktatási Hivatallal jó kapcsolatot szeretnének kialakítani, „ami nem rajtuk fog múlni”. Ugyan Horváth Péter lemondása óta közvetlen érdemi egyeztetésen még nem vett részt döntéshozókkal, a változásokról hivatalos levélben tájékoztatták a minisztert és más vezetőket.
(Borítókép: Iskolakezdés 2026. szeptember 1-jén. Fotó: Tövissi Bence / Index)