Bár tagadhatatlan, hogy vannak vesztesei, de alapvetően jól szűri a gyerekeket a középiskolai felvételi rendszer – véli Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. Szerinte jó lenne, ha az esetleges sikertelen felvételit nem tragédiaként élnék meg a szülők és a gyerekek, mert ma már sok lehetőség van a hagyományos iskolai pálya mellett más sikeres utat találni.
HVG: Minden oktatási rendszernek előbb-utóbb szelektálnia kell a gyerekeket. Mennyire igazságos, méltányos és hatékony ön szerint a magyar középiskolai felvételi rendszer?
Horváth Péter: Ez a felvételi rendszer kettő, bizonyos helyeken három lábon áll. Vannak az osztályzatok, amiket a gyerekek az általános iskolákból hoznak magukkal. Ennek az objektivitása már rögtön hordoz némi bizonytalanságot, hiszen eltérő követelményrendszerek alapján értékelnek a különböző iskolák. Itt a Révaiban azt látjuk – és nyilván a hozzánk hasonló, alapvetően az egyetemi felvételire előkészítő gimnáziumokban is ez a helyzet –, hogy a gyerekek túlnyomó része alapvetően ötösöket hoz. Kevés olyan diák van, aki akár csak fele ötös, fele négyessel érkezik. Ez tehát a szelektálásra önmagában biztosan nem lenne alkalmas. A felvételi másik lába, a központi írásbeli teszt viszont csak egyszeri teljesítményt, egyetlen nap két órájának a teljesítményét méri. Ennek eredményét befolyásolhatja akár apró betegség, akár otthoni vita, vagy bármilyen más tényező. De azért ez is egyfajta teljesítménymérés. Mondjuk egy 32 fős osztályba az első 20-25 diákot elég jó biztonsággal választja ki. A többieknél elképzelhető, hogy jobb napon bekerülne valaki, rosszabb napon nem. Van olyan iskola, ahol tartanak szóbeli vizsgát is, ami szintén csak pillanatfelvétel az adott gyerekről. Összességében a felvétel statisztikai értelemben megfelelően szelektálja a diákokat, a legtöbb gyereket jó helyre irányítja, de tény, hogy vannak vesztesei is a rendszernek.
HVG: Az írásbeli felvételivel kapcsolatban állandóan felmerülő kritika, hogy kompetenciaalapú teszt, miközben az általános iskolákban a Nemzeti alaptanterv alapján leadott tananyagot tanítják meg. Tehát ha valaki jó felvételit akar írni, érdemes külön is foglalkoznia vele, hiszen az iskola nem erre készíti fel. És persze nem minden család engedheti meg magának a felvételi előkészítők díját.
- P.: Ismerem természetesen ezeket a kritikákat, de nem teljesen értek egyet velük. A felvételi feladatsorok tematikailag nem nagyon különböznek egymástól évek óta, lehet tudni, milyen típusú feladatok várhatók. Bárki megoldhatja az utóbbi 8–10 év felvételijeit, és akkor már nagy meglepetés nem érheti. És ha megnézzük, mondjuk a matematika teszteket, abban osztás, szorzás, összeadás, kivonás, mértékegység-átváltás van, grafikonok vannak, a feladatgyűjteményekben szereplő szöveges és geometriai példákhoz hasonló feladatok. Tehát a teszt nem teljesen más, mint amit az iskolában tanultak, begyakoroltak a gyerekek. Sokan abból következtetnek – tévesen – a teszt jóságára, hogy el tudják-e érni a diákok a maximális pontszámot. De a felvételi vizsgának nem az a célja, hogy mindenki elérje a 45–50 pontot, mert akkor nem lehetne mérni, különbséget tenni a diákok teljesítménye között. Akkor jó a teszt, ha szét tudja húzni a teljesítményeket. Azt kellene megértetni a gyerekekkel és a szülőkkel, hogy nem feltétlenül kudarc az a 30 pont, mert valamelyik iskolában lehet, hogy az lesz a legjobb teljesítmény. A felvételi nem osztályzatra megy, hanem arra, hogy valamilyen különbséget tegyen a gyerekek között. Hangsúlyozom még egyszer, a különbség statisztikai, lehet, hogy egy héttel később az a gyerek, aki most 25 pontos tesztet írt, 32-est írna. De, aki 25-öst írt, az 50-est biztos nem írna a következő héten. Egyébként, ha visszamenőleg megnézzük a tesztek teljesítménygörbéjét, az szépen mutatja, hogy minden évben jól szelektálja a diákokat.
szerző: Balla István
