Április 11-én – József Attila születésnapján – a magyar költészetet ünnepeljük. Ünnepeljük azokat a sorokat, melyekben benne dobog a szív, zsong a madárdal, bomlik a rügy, és fel-felsejlik az emberi lélek ezer arcú világa.Tóth Árpád gyönyörű képe jut eszünkbe ilyenkor: „A földnek a tavasz telefonál…”
És valóban: a tavasz hív. Nemcsak a természetet, hanem minket is. Hív, hogy figyeljünk. Halljuk meg az élet apró neszeit, a gyerekek kacagását, egy tanóra csendjében megbúvó gondolatot, a szavak mögé rejtett érzéseket.
A költészet ilyenkor különösen közel lép hozzánk. Verssel köszönt ránk a reggel, rímekben simogat az esti fény, és egy-egy gondolat hirtelen megállít a rohanásban. Mert a vers nem csupán irodalom – a vers jelenlét. A vers kapcsolat – önmagunkkal, egymással, a világgal.
A pedagógusok munkája nélkül a költészet hangja halkabb lenne. Nekik köszönhetjük, hogy megtanulunk olvasni a sorok között is – érzéssel, értéssel, figyelemmel. A szülők azok, akik otthoni szóval, szeretettel először adják kezünkbe a vers ritmusát. És a gyermekek? Ők maguk a vers: tiszták, őszinték, csillogóak.
A költészet napján köszönjük mindazoknak, akik verset visznek az iskolákba, otthonokba, gyermeki szívekbe. Akik hiszik, hogy egy jókor kimondott sor gyógyít, emel, erőt ad – tanításban, nevelésben, élethelyzetekben.
Higgyünk benne együtt mi is: a költészet maga a tavasz – újrakezdés, fény, bizalom.
Halljuk meg a hívását – és adjuk tovább, tanítva, szeretve, szívből.
Kép: https://www.csgyk.hu/magyar-kolteszet-napja-ajandek-konyvtarosainktol
