Beszámoló a Nemzeti Pedagógus Kar Fejlesztő-, Konduktív és Gyógypedagógus Tagozat 2025. november 24-i konferenciájáról

  1. november 24-én tartotta éves konferenciáját a tagozat, amelyet hosszú idő után újra jelenléti esemény keretében szerveztünk meg. A jelentkezők létszámát sajnos az őszi időszakban megsokasodó gyógypedagógiai és oktatásirányítási konferencia befolyásolta, de így is szinte teljes volt az országos lefedettség. Ez is bizonyítja, hogy a jelenléti rendezvényeknek a jövőben is megmarad a létjogosultságuk, hiszen az informális beszélgetések teret adnak értékes szakmai megbeszéléseknek.

Tóth János tankerületi igazgató úr köszöntése után Bodrogai Tibor alelnök úr előadása a Nemzeti Pedagógus Kar közelgő választásának fontosságát, a részvétel jelentőségét taglalta, de kitért az elmúlt évek eredményeire és a jövő feladataira is.

Dr. Kiss László, a Belügyminisztérium pedagógiai szakszolgálati és gyógypedagógiai referense a gyógypedagógiát érintő jogszabályok módosításának előkészületeiről beszélt. Többek között pedagógiai szakszolgálatok által a külföldön kiállított szakértői vélemények elfogadásának lehetőségéről, a fogyatékos gyermekek iskolába történő eljutásának támogatásáról, az integrált nevelés-oktatás megvalósításának további fejlesztéséről, valamennyi tankerületben legyen elérhető óvodai, általános iskolai és középfokú intézményi lehetőség valamennyi fogyatékossággal élő gyermek/tanuló számára. Vizsgálják az együttnevelést segítő intézményközi munkaközösségek működését is.

A rendezvény szakmai előadója Reményi Tamás az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatója az ELTE PPK doktori iskolájának hallgatója volt. Előadásában a köznevelésben tapasztalható viselkedészavarok okairól, megjelenési formáiról, a köznevelésben biztosított feltételrendszerről és a javasolt megoldási lehetőségekről beszélt. A hallgatóság a problémafelvetés jelentőségét egyértelműen pozitívan értékelte.

A rendezvény lezárásaként két intézményben kidolgozott protokoll bemutatása történt, amely a viselkedésproblémák kezelésének a mindennapi, intézményi életben történő megelőzésére, dokumentálására, a lehetőségek és a társszakmák bevonásának összesítésére terjedt ki.

Nagyon köszönöm előadóinknak az értékes, informatív előadásokat és kollégáimnak, a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola munkatársainak a helyszín berendezését és a vendéglátást.

 

Kajáry Ildikó

tagozati elnök