Több mint háromezer pedagógus részesül idén Köbüki-ösztöndíjban

Idén 3041 pedagógus és oktató nyerte el a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjat – jelentette be Varga-Bajusz Veronika államtitkár Budapesten. A nyertesek tíz hónapon keresztül havi 75 ezer forintos támogatásban részesülnek, az ösztöndíj teljes idei keretösszege 2,5 milliárd forint.

Az ösztöndíj célja azoknak a pedagógusoknak az elismerése, akik kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeznek, vagy tanítványaikat sikeresen készítik fel hazai és nemzetközi versenyekre. A pályázatra idén 3597-en jelentkeztek, a pályázatok 85–88 százaléka volt eredményes. Az ösztöndíjra a közismereti és művészeti tárgyakat tanítók mellett a szakképzésben és idegennyelvi területen oktatók is pályázhattak, valamint a Kárpát-medence pedagógusai közül is sokan részesültek támogatásban.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke hangsúlyozta:
a Köbüki-ösztöndíj egyszerre jelent elismerést és ösztönzést a pedagógusok számára. Mint fogalmazott, az ösztöndíj nemcsak a már elvégzett magas színvonalú tehetséggondozó munkát ismeri el, hanem arra is bátorítja a pedagógusokat, hogy ezt a tevékenységet a jövőben is folytassák. Kiemelte: a havi 75 ezer forintos támogatás egyfajta „plusz” béremelésként is értelmezhető, amely 12–13 százalékos többletet jelent, és minden olyan díj, ösztöndíj fontos, amely kézzelfogható módon segíti a pedagógusok munkáját.

A rendezvényen elhangzott: a tehetséggondozás hosszú távú befektetés, amelyhez elengedhetetlen a pedagógusok szakmai és erkölcsi megbecsülése.