A Nemzeti Pedagógus Kar ötévente tart tisztújító választásokat, így A 2025/2026-os tanév a Kar életében választási év. A tisztújítás célja, hogy a pedagógusok érdekképviselete demokratikusan és arányosan újuljon meg a következő 5 évre.

Minden vármegyében 400 pedagógusonként egy területi küldött megválasztására van lehetőség. Az ősz folyamán lezajlottak a területi választások, melynek eredményeként Békés vármegyében egy 12 fős küldöttgyűlés alakult meg.

Az alakuló küldöttgyűlésre 2026. március 24-én került sor a Békés Vármegyei Kormányhivatal félemeleti tanácskozó termében, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni dr Takács Árpád főispán úrnak. A rendezvény lebonyolítását a Nemzeti Pedagógus Kar központi irodájának képviseletében Veres Pál szakmai koordinátor és Nagyné Szabó Etelka ügyintéző segítette.

Az eseményen bemutatkoztak a küldöttek miután átvették megbízóleveleiket. A résztvevők elfogadták a napirendi pontokat, majd megválasztották a választási és szavazatszámláló bizottság tagjait. A tisztségviselőkre vonatkozó javaslatok az előzetes egyeztetések alapján kerültek a küldöttek elé. A szavazás rendben lezajlott.

A tisztújítás eredményeként a Nemzeti Pedagógus Kar Békés vármegyei elnökévé ismételten Sódar Zitát, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium igazgató- helyettesét választották. Elnökhelyettesként Vaszkó János, békéscsabai Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója kapott bizalmat. A Területi Etikai Bizottság elnöki feladatait Havancsák Piroska, a Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatója látja el. Megválasztásra kerültek az elnökség tagjai, valamint az országos küldöttek is.

A megválasztott tisztségviselőknek ezúton is gratulálunk, munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Sódar Zita

területi elnök

Fotó: Sódar Zita NPK