Beszámoló
Március 24-én került sor a Nemzeti Pedagógus Kar Nógrád vármegyei alakuló Területi Küldöttgyűlésére Szécsényben, a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A küldöttgyűlés a meghívóban rögzített napirendi pontok szerint zajlott. A határozatképesség megállapítását követően sor került a jegyzőkönyvvezető és hitelesítők megválasztására, majd a napirend elfogadására. A résztvevők ezt követően megválasztották a szavazatszámláló és választási bizottság tagjait, majd ünnepélyes keretek között Szeleczky János átadta a megbízóleveleket.
A gyűlés egyik legfontosabb pontjaként megtörtént a tisztségviselők megválasztása, amelynek eredményeként kialakult a területi vezetés. A küldöttek bizalma alapján a területi elnöki tisztséget Hegedűs Krisztina tölti be, míg alelnökké Jakab Györgyöt választották. Az elnökség további tagjai: Kalcsó Gábor, Nagyháziné Bacsa Mónika és Verebélyi Gábor Ákos.
A Területi Etikai Bizottság három tagból áll: Lévárdi Beáta Andrea, Lévárdi Veronika és Bene Annamária, aki egyben a bizottság elnöki feladatait is ellátja.
Az országos küldöttek közé Hegedűs Krisztina és Bene Annamária került megválasztásra, akik a vármegye érdekeit képviselik majd az országos fórumokon.
A küldöttgyűlés résztvevői lelkesen és bizakodva tekintenek az előttük álló időszakra, és elkötelezettek abban, hogy a következő öt évben tovább erősítsék a pedagógus közösség szerepét és összetartását a vármegyében.
Hegedűs Krisztina
NPK területi elnök
Kép: Saját, Szeleczki János NPK
