Ezért van szükség újratervezésre az oktatásban

A világ új kihívásai és a mesterséges intelligencia megjelenése miatt újratervezésre van szükség az oktatásban – jelentette ki Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap Budapesten, az immár 8. alkalommal sorra kerülő Pedagógus Expo elnevezésű rendezvényen (tovább…)

By sajto, ago

Idén még több iskolahalasztási kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz

Bár a tankötelezettség hatéves kortól érvényes, évről évre több szülő kérvényezi, hogy még egy évet maradhasson gyermeke az óvoda védő szárnyai alatt. 2020-hoz képest tízezerrel több kérelem érkezett be idén az Oktatási Hivatalhoz. A Szülői Hang vezetője szerint ez azt bizonyítja, hogy egyre több a tájékozott szülő a témában. (tovább…)

By sajto, ago

Ismét Fehérvárra figyelt az ország!

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Diákparlamentet (ODP), amelynek keretében hetedik alkalommal adott otthont a királyok városa. A több napos székesfehérvári eseményen a résztvevők plenáris üléseken, fórumokon és szekcióüléseken tárgyaltak a diákéletet érintő fontos kérdésekről, majd a javaslataikat átnyújtották a köznevelésért felelős államtitkárnak. (tovább…)

By sajto, ago

A kommunizmus áldozatainak emléknapja – február 25.

Február 25-én Magyarországon a kommunizmus áldozataira emlékezünk. Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította ezt a napot emléknappá, annak emlékére, hogy 1947. február 25-én a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Béla kisgazdapárti főtitkárt. Ez az esemény a magyarországi kommunista diktatúra kiépülésének egyik jelképes kezdete lett. (tovább…)

By sajto, ago

Ünnep és eredmények a Nemzeti Pedagógus Kar – Országos Küldöttgyűlésén

Február 27-én a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium adott otthont a Nemzeti Pedagógus Kar – Országos Küldöttgyűlésének, amely ünnepélyes és inspiráló keretek között zajlott. A résztvevőknek lehetőségük nyílt betekinteni a kar 2025-ös évének eredményeibe, megismerni a szakmai sikereket, valamint tájékozódni a 2026-ra kitűzött célokról és tervekről. (tovább…)

By sajto, ago

Tudás kell ide!

Lehet-e tehetséges egy asztalos? És egyáltalán: mit nevezünk tehetségnek? Fogós kérdés, amelyet sok-sok régi beidegződés és tévhit vesz körül. A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar olyan megállapodást kötött, amely a szakoktatásban igyekszik fejleszteni a tehetséggondozást. A felek hosszú, az egész országra kiterjedő konferenciasorozatot is rendeztek a kérdésben, amely nemrég zárult le. Horváth Pétert, az NPK elnökét, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatóját kérdeztük. (tovább…)

By sajto, ago

500 millió forintos keretösszeggel elindítottuk a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram 2026-os pályázatait.

Az idei felhívásokat tudatosan a vagány fiataloknak írtuk ki, mert hiszek abban, hogy bennük van az a bátorság, kreativitás és lendület, ami közösségeket formál és valódi értéket teremt. A fiataloknak közösségre, saját térre, aktivitásra és sportolási lehetőségekre van szükségük, ezért a rendelkezésre álló forrásból 125 millió forintot közösségépítő programokra, további 125 millió forintot pedig közösségi terek létrehozására biztosítunk. (tovább…)

By sajto, ago