sajto

395 posts

Akadémiai szintű oktatással indítják az évet a Szolnoki Szimfonikusok

Nemzetközi képzést rendez Conductor Training címmel hétfőtől a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem Karmesteri Intézetének hallgatói részére.  A Tisza-parti városban zajló, háromnapos oktatás célja, hogy a résztvevők akadémiai szintű képzésben részesüljenek, miközben bővítik gyakorlati tudásukat és tapasztalataikat a zenekari vezénylés terén  közölte a zenei együttes, hozzátéve: […]

A pedagógusbérek emelése az oktatás színvonalát is javítja

Februárban már a megemelt bérüket kapják kézhez a közoktatásban dolgozó pedagógusok. A megemelt juttatásoknak köszönhetően nemcsak a tanárok élete lesz sokkal kiszámíthatóbb, de az oktatás színvonala is javulhat – vélik az általunk megkérdezett szakértők. A kormány az idei költségvetésben külön figyelmet fordít az életpályaprogram folytatására, amely már most érezhető pozitív […]

Felújítanak két óvodaépületet Makón

Felújítanak két óvodaépületet uniós támogatással, csaknem 600 millió forintból Makón  A közlemény szerint a jövő év novemberére 586 millió forintos uniós támogatásból felújítják a Makói Óvoda Kálvin téri és Hold utcai épületét.

Több mint 5100 ukrajnai diák jár Magyarországon iskolába

Több mint 5100 ukrajnai diák jár ma Magyarországon iskolába, nekik Európában egyedülálló módon heti öt óra egyéni, speciális fejlesztést biztosítanak az intézményekben – jelentette ki a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen. 

Megnyílt az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten

Sikeresség, versenyképesség, karrier és élmény, ilyen menő ma a magyar felsőoktatás – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az Educatio oktatási szakkiállítás csütörtöki megnyitóján, Budapesten.