Áder János: A kezdeményezés jó, a szülők, a pedagógusok és a gyerekek is örömmel fogadták a támogatást Áder János volt köztársasági elnök azt kívánja a fiataloknak, hogy soha ne adják fel álmaikat, és céljaik elérésében ne csak sikeresek legyenek, hanem dicsőség is koronázza munkájukat.
sajto
A Rossmann Magyarország idén is számos rászoruló közösség és intézmény számára nyújtott támogatást, hogy szebbé tegye az ünnepeket. A Sályi Óvodától az ÁGOTA Alapítványig, számos szervezet részesült termékadományokban és egyéb segítségben, amelyek a mindennapjaikat és az ünnepi időszakot is könnyebbé tették. A vállalat idén is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy […]
Hamarosan a Mathias Corvinus Collegium (MCC) oktatási épületévé alakul a megújuló Korona Szálló. A látványtervek már elkészültek, impozáns oktatási és kulturális létesítmény lesz az MCC felújított épülete – adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál.
A szülői tiltakozások ellenére 44 igen, 24 nem és 3 tartózkodó szavazattal támogatta az Óbudai Árpád Gimnázium tantestülete, hogy az iskola jövő augusztustól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) fenntartásában, annak gyakorlóiskolájaként működjön – olvasható a gimnázium csütörtök délután megjelent közleményében.
Az olvasás népszerűsítésére és a kreativitás fejlesztésére az Epson Magyarország Olvasni jó! címmel iskolai versenyt szervezett, amely a közép- és általános iskolás diákokat célozta meg. A napjainkban egyre inkább elterjedő digitális eszközök és közösségi média hatására az olvasás iránti érdeklődés csökkenő tendenciát mutat, és már a legfiatalabb generációknál is egyre […]
A téli szünidő idén is hosszúra nyúlik, december 21-től január 5-ig tartanak zárva az iskolák. Ez az időszak különösen a szülők számára jelenthet kihívást, hiszen nemcsak a gyerekek felügyeletéről, de a szabadidő hasznos eltöltéséről is gondoskodni kell. Hogyan érhetjük el, hogy a gyerekek ne csak a digitális eszközökön „lógjanak”, hanem […]
A hároméves pedagógusbér-emelés kifutása után sem áll le a pedagógusok fizetésemelése, erre utal a 2025-ös költségvetéshez benyújtott összegző javaslat, amely szerint 2031. december 31-ig garantálja a kormány, hogy fenntartja a diplomás átlagbér nyolcvan százalékának megfelelő bérszínvonalat a pedagógusok számára.
Varga-Bajusz Veronika elmondta: 2020-ban még 280 ezer forint volt egy pályakezdő bére, ez a kétszeresére emelkedett, jövőre pedig már a 2020. évinek a 2,5-szerese, 705 ezer lesz. A régebb óta a szakképzésben oktatók bére pedig a 4 évvel ezelőtti 350 ezerről 950 ezer forintra növekszik. Az oktatók mellett a diákok […]
Diákkirály választó kampány, tanulmányi kirándulás Balassagyarmatról Pécsre, szabadtéri ökotanterem építése és iskolai víztisztító berendezések elhelyezése. Ezt a négy projektet támogatta osztályonként 500-500 ezer forinttal az OTP Bank az idei OTP Class Pályázatra érkezett jelentkezések közül.