Egyedülálló tehetséggondozó programokra várják a jelentkezőket

Az MCC nem csak oktatást kínál.

Páratlan karrierutat kínál a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a magyar tehetséggondozás zászlóshajójaként, tízéves kortól egészen a doktori fokozat megszerzéséig. Az MCC térítésmentes programjai a köz- és felsőoktatást kiegészítve nyújtanak gyakorlatorientált, a 21. század kihívásaira válaszoló képzést a diákoknak. A jelentkezési időszak jelenleg mindhárom fő program esetében nyitott – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az MCC.A tehetséggondozás már általános iskolás korban elkezdődik a Fiatal tehetségprogramban (FIT) http://MCC Tehetséggondozás felsős fokon

Június végéig a most negyedik évfolyamos tanulók jelentkezhetnek, számukra kínál az MCC élménypedagógiára épülő, gyakorlati tudást nyújtó hétvégi képzéseket. A FIT célja, hogy már kisiskolás korban megalapozza a tanulók készségeit és nyitottságát a világra.

A program a középiskolás korban folytatódik a Középiskolás programmban (KP),http://MCC Középiskolás Progra  amely nemcsak a sikeres érettségihez és nyelvvizsgához, hanem akár már az akadémiai pályára való felkészüléshez is támogatást nyújt. A KP keretében a diákok havonta konzultációkon, előadásokon és készségfejlesztő tréningeken vehetnek részt.

Jelentkezni május végéig lehet.

A karrierív az Egyetemi programban (EP) http://MCC Egyetemi Program  teljesedik ki, amely mentorálással, külföldi ösztöndíj-lehetőségekkel és nemzetközi színvonalú képzésekkel segíti a hallgatókat. Az EP keretében a diákok számára az MCC kollégiumi, illetőleg egyes városokban albérleti támogatást biztosít. Az EP legelső szintje a juniorképzés, amelyre jelenleg is zajlik a jelentkezés.

A juniorképzésre történő jelentkezés azoknak a most érettségiző diákoknak szól, akik 2025 szeptemberében kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat Budapesten, Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett vagy Szegeden, és szeretnék már az egyetemi éveik kezdetétől elmélyíteni tudásukat, elsősorban társadalomtudományi témákban.

A jelentkezés határideje a juniorképzésre: 2025. június 29.

Az MCC programjai nemcsak oktatást, hanem közösséget, életre szóló barátságokat, mentorálást és a világra nyitott szemléletet is kínálnak, mindezt térítésmentesen. Országszerte 31 helyszínen folyik képzés, nevelés, tehetséggondozás, amelyben már több mint 7800 diák vesz részt.

Fotó: MTVA/Róka László

Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/05/tehetseggondozo-programok-mcc-hatarido-jelentkezes-oktatas?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator