Egyre gyakoribbak a bombafenyegetések Európában

Tegnap a délelőtti órákban több szlovén általános és középiskola is kapott elektronikus üzenetet az intézményekben elhelyezett bombákkal fenyegetve. A múlt héten a magyar iskolák is ilyen tartalmú üzenetet kaptak, korábban pedig szinte egész Európa-szerte történtek hasonló esetek.

Legalább 229 szlovéniai oktatási intézmény, köztük általános és középiskolák kaptak bombafenyegetést – írta meg lapunk korábban rendőrségi forrásokra hivatkozva. Primoz Ogrinc, az Általános Rendőrigazgatóság Bűnügyi Igazgatóságának terrorizmus és szélsőséges erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője kijelentette, hogy: az e-mailekben a fenyegetés indoklása tele van vallási szimbolikával.

Az iskolák azonnal értesítették a rendőrséget, valamint a gyerekek szüleit. A rendőrök azonnal intézkedtek. Megállapították, hogy az üzenetek általánosak voltak, azonosak azokkal, amelyeket az elmúlt napokban külföldön, legutóbb Magyarországon kaptak az iskolák közölték a hatóságok, írta a Svet 24.

A szlovén rendőrség úgy értékelte, hogy a kockázati szint nagyon alacsony, és nem áll fenn veszély, így a gyerekek visszatérhettek az iskolákba.

Magyarországon a múlt héten 260 iskolát kellett kiüríteni hasonló bombafenyegetés miatt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón idézett az iskolákat ért fenyegető levélből, amelyben a „kalifátus oroszlánjai” Európa elleni támadásokat helyeztek kilátásba.

Itt az ideje, hogy áldott műveleteinket kiterjesztjük Európa szívére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára. Tanúi voltunk kormányaitok folyamatos háborúinak a muszlimok ellen, és igazságos lenne, ha most megtapasztalnátok az elnyomottak haragját. Mostantól az ön biztonsága már nem garantált. Tudassátok vezetőitekkel és Európa népével, hogy a kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba

– írták a levélben.

Az elmúlt időszakban Európa-szerte elharapóztak a hasonló fenyegetések. Németországban tavaly hét szövetségi államban is történt hasonló eset, a német hatóságok az egész országra kiterjedő fenyegetésekről számoltak be. Ausztriában tavaly októberben néhány nap alatt bombafenyegetés miatt kellett evakuálni a linzi és a klagenfurti pályaudvar utasait.

Szlovákiában 2022 márciusában egyetlen nap alatt huszonhat iskolát fenyegettek meg azzal, hogy robbanóanyagot helyeztek el az épületekben. 

Fél évvel később Csehországban hatszáz általános iskola bombafenyegetést. Lengyelországban szintén célba vettek oktatási intézményeket, robbanószerrel és mérgező anyagokkal kapcsolatos fenyegetéseket küldve. Franciaországban pedig 2024 március 20. és 27. között legalább 323 fenyegetést regisztráltak 44 megye 150 oktatási intézményében. Hasonló esetek történtek Dániában, Görögországban és Bosznia-Hercegovinában is.

Míg tehát az általános és középiskolák már többször kaptak egész Európa-szerte hasonló fenyegetéseket, a ptuji óvoda most először szembesült ilyennel, írja a Stajerski tednik. Mateja Lobenwein igazgatónő szerint mind a kilenc egységet nagyon gyorsan kiürítették, a gyerekeket és a személyzetet is azonnal evakuálták.

A kisgyerekek különösen érzékenyek, nem tudnak egy órát vagy még többet állni a szélben. Komolyan kellett vennünk a veszélyt, nem tudjuk magunk megítélni, hogy fennáll-e a veszély vagy sem. Ez volt az első alkalom, hogy ilyesmivel találkoztunk az óvodában, ijesztő volt.

A gyerekek jelentős része ma nem ment újra óvodába.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/01/bombafenyegetesek-europa?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator