Jó hír a magyar diákok teljesítményéről

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint kiegyensúlyozottan teljesítettek a magyar diákok a TIMSS-mérésen.

Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a magyar diákok a 2023-ban megszervezett TIMSS-vizsgálatban. Átlageredményük meghaladja a nemzetközi átlagot, és nem tér el jelentősen a korábbi mérések hazai eredményeitől –  közölte az Oktatási Hivatal. Az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement – Tanulói Teljesítmények Vizsgálatának Nemzetközi Társasága) által szervezett TIMSS célja, hogy összehasonlítható adatokkal szolgáljon a részt vevő országok tanulóinak aktuális matematikai és természettudományos teljesítményéről, illetve arról, hogyan változnak az eredmények a mérési ciklusok során.

Kifejtették, hogy 2023-ban a TIMSS nyolcadik ciklusa valósult meg, a 4. évfolyamon 59 országból 12 016 iskola 359 098 tanulója, míg a 8. évfolyamon 44 országból 8786 iskola 297 262 tanulója vett részt a mérésben. 

 Magyarországon a 4. évfolyamon 154 iskola 5241 tanulója, a 8. évfolyamon 157 iskola 5426 tanulója töltötte ki a tesztet – tették hozzá. A legtöbb ország – köztük Magyarország is – teljesen digitális formában vett részt a mérésben, amely változatos, a hagyományos matematikai és természettudományos kérdéseken túl interaktív, több összefüggő részből álló problémamegoldó feladattípusokat is tartalmazott.

 A 4. évfolyamos mérésben részt vevő országok átlageredménye a matematikateszten 503 pont, a természettudomány-teszten 494 pont. 

 A 4. évfolyamos magyar diákok 520 pontos matematikaeredménye és 524 pontos természettudomány-eredménye szignifikánsan jobb a nemzetközi átlagnál, és statisztikai szempontból egyenértékű számos európai ország, egyebek között Dánia, Svédország, Németország, valamint az Egyesült Államok eredményével – sorolták. A 8. évfolyamos mérésében részt vevő 44 ország átlageredménye a matematika és a természettudomány területén egyaránt 478 pont volt. A 8. évfolyamos magyar diákok 506 pontos matematikaeredménye és 522 pontos természettudomány-eredménye ugyancsak jelentősen jobb a nemzetközi átlagnál.

A magyar eredmények statisztikai szempontból egyenértékűek például Finnország, Ausztria, Svédország vagy Ausztrália teljesítményével áll a közleményben.