A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban a gödi Búzaszem Iskola alapítójával, igazgatójával, Horváth Szilárddal beszélgetett arról, hogy az intézményben miként fejlesztik a gyerekeket a népdalok, a néptáncok és a népmesék, valamint népi kézműves foglalkozások segítségével a 21. század munkaerőpiaci, nemzeti és családi igényeinek megfelelően.
Áder János felidézte, hogy húsz esztendeje alig hét gyerekkel indult a katolikus egyház által működtetett iskola, de ma már előfordul a négyszeres túljelentkezés is az intézménybe.
Hozzáfűzte: mindez annak köszönhető, hogy a szülők, a pedagógusok és gyerekek igazi közösségként működnek, s az organikus pedagógia elve mentén folyik az oktatás.
Horváth Szilárd elmondta: céljuk, hogy megtalálják minden egyes gyerekben a tehetséget, az eszményt, ami felé megy, amit a Jóisten belé tett. Az alapító beszámolt arról, hogy az iskolában a gyerekek óráinak harmada művészeti, azon belül leginkább népművészeti, ami nemcsak az érzelmi intelligencia fejlesztésében fontos, hanem azért is, mert így a nemzeti identitásban erős gyerekek kerülnek ki az iskolából. Aki zenél és táncol, mindenben jobb lesz, még matematikában és szövegértésben is, ezt kutatások igazolják, a nemzeti identitás megőrzéséhez, erősítéséhez pedig érdemes visszanyúlni eleinkhez – hívta fel a figyelmet.
A korábbi köztársasági elnök szóba hozott egy bostoni kutatást, amely szerint a gyerekek nagymértékű képernyőhasználata leépíti a személyiséget, türelmetlenebbé, agresszívabbá teszi a diákokat, és csökkenti az agykapacitást.
Ennek kapcsán Horváth Szilárd arról is szólt, hogy a Búzaszem Iskolában a nyolcadik osztály első félévéig – a szülőkkel való megállapodás eredményeként – nem kapnak a gyerekek „szórakoztató központokat” a kezükbe, azaz nem használnak okostelefont és tabletet. „Virágoznak a kapcsolatok a családban és a gyerekek között is” – hívta fel a figyelmet a képernyőzés késleltetésének hasznára, hozzátéve: a siker elképzelhetetlen a családokkal való együttműködés nélkül.
Horváth Szilárd rámutatott ugyanakkor, hogy a módszereiktől nem állnak teljesen távol a digitális világ dolgai, hiszen az algoritmikus gondolkodásra való tanítás az oktatás részét képezi.
A Rubik-kocka, csipkeverés, táblajátékok mindezt fejlesztik, mondta, kitérve arra, hogy ötödik osztály környékén persze a gépekhez is odaengedik a diákokat, de felügyelet alatt zajlik a digitális oktatás, nem a szabad készülékhasználat biztosítása a cél.
A podcastet a következőkben nézheti vissza: https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=Xtwg8GNMx7s&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2Fhirado.hu%2F