„Kiváló Iskolai Közösségi Szolgálatot végző iskola” díj – 2015

Miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola

 

A Miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola elsősorban a hozzáadott pedagógiai érték szempontjából példaértékű. Az igazgatónő számára eleve fontos volt az IKSZ és pedagógiai lehetőségként számolt vele; ismerte ugyanis a Fényi Gyula szeretetszolgálat-programját. Ám ezt (különösen a személyes kapcsolatokkal járó IKSZ-feladatok tekintetében) jelentős hangsúlyáthelyezéssel tekintette csak mintának, figyelembe véve a „szentpális” diákok adottságait és az iskola sajátosságait.

 

A koordinátor kiválasztásánál tudatos szempont volt, hogy jól lehessen együtt dolgozni vele és azonosulni tudjon a feladattal, „szívügye” legyen. A gyerekek a koordinátorral és az osztályfőnökkel is kapcsolatban vannak; a koordinátor mind a hat osztályba bejár az osztályfőnöki órákra. A koordinátor részt vett IKSZ-es továbbképzésen is.

 

Az ide járó gyerekek többnyire nehéz körülmények között élnek. Nekik nem kell abba belelátni, hogy milyen segítségre szorulni, mert maguk is ebben az élethelyzetben élnek. Ám az IKSZ az egymás iránti tiszteletet is erősen fejleszti, és ennek az iskola vendéglátó ipari profilja miatt külön, szakmai jelentősége is van.

 

Visszajelzést a diákoktól elsősorban beszélgetések során kapnak, amire minden alkalmat kihasználnak. Van, aki még mindig nem fogadja el és kötelezettségként tudja le, noszogatni kell, néha vannak rossz élmények is, de a gyerekek többsége látja a célját és örül, hogy értelmes tevékenységet végzett. Az iskola számára az IKSZ egy, az oktatási kereteken túlmutató és azokat meghaladó lehetőséggé vált, köszönhetően a vezetői támogatásnak és a koordinátor személyes, elhivatott kísérésének.

 

Az iskola működésének is nagy nyereség az IKSZ, mert sokan szeretnek iskolán belül teljesíteni, és ez nagy segítséget jelent, főleg a rendezvények szervezésében.  Ugyanakkor figyelnek rá, hogy túlsúlyban legyenek a külső helyszínek, és a belső feladatok kapcsolatépítő jellege  is dominál. A külső helyszínen végzett tevékenységek jellemzően rendszeresek. A koordinátor elkíséri először a diákokat a teljesítés helyszínére, majd fokozatosan egyedül mennek a diákok a már megismert feladatokat teljesíteni. A régebbi helyszínek beváltak, idén újra kötik velük az együttműködési megállapodásokat, a rendszer fenntartható a fogadó intézmények tekintetében.