Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
Rétvári Bence közölte: a tankerületek létszámarányosan megkapták ezt a juttatást a Klebelsberg Központtól, a tankerületek szintén létszámarányosan szétosztották az iskolák között.
Az iskolákon belül az iskolaigazgató döntheti el, hogy ki az, aki ebben a tanévben a teljesítményével az átlagnál jobban járult hozzá az iskolai teljesítményhez, többet tett akár az órákon, akár az órákon kívüli foglalkozásokon és nekik magasabb összeget adhat – tette hozzá.
Számításaik szerint átlagosan 187 ezer 500 forint lesz az az összeg, amit év végi juttatásként a tanárok megkaphatnak a tankerületi iskolákban – mondta, megjegyezve: ha valaki messze az átlagon felül teljesített, az jóval kétszázezer forint fölötti összegben is részesülhet.
Rétvári Bence azt mondta: megvan a régi rendszernek is az alapja, ami az életkor alapján számolja ki a béreket, de már egy nagyon nagy részt a bérekből a teljesítmény alapján számolnak.
A cél az, hogy a diákokkal jobban foglalkozó tanárok magasabb elismerésben részesüljenek, magasabb legyen a fizetésük. Így tudják a legjobb tanárokat, a legjobb tanítókat még jobban ott tartani a pályán, motiválni, hogy a diákokból még jobb teljesítményt hozzanak ki – közölte.
A parlamenti államtitkár beszélt arról is, hogy a pedagógusbéremelés folyamatában sokan tértek vissza a pedagóguspályára, már háromezerrel több pedagógus tanít az iskolákban. Emlékeztetett, hogy idén 32,2 százalékos béremelés volt, jövőre is lesz egy 21,2 százalékos emelés, az elmúlt években kétszer volt 10 százalékos emelés. Ez azt jelenti, hogy a jövő évben Magyarországon az átlagos tanárbér 844 ezer forint lesz.