Modern eszközök, klasszikus értékek – Oktatás a 21. században

Miért fontos a klasszikus tudás a mesterséges intelligencia aranykorában? Hogyan változik meg a pedagógusok szerepe napjainkban? Milyen új lehetőségek nyílnak a tehetséggondozásra?Ezeket a témákat járta körül a Mathias Corvinus Collegium (MCC) immár hetedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei pedagógus-konferenciája. A rendezvényen mintegy száz pedagógus, oktatási szakember és kutató vett részt.

Köszöntő beszédében Lánczi Péter, az MCC főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy aki arra vállalkozik, hogy a tradíciókat megőrizve újítson, az bátor tettet hajt végre, hiszen ezzel egyszerre tiszteli a múlt értékeit és alakítja a jövő kihívásaira adott válaszokat.

Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, néptáncpedagógus és neveléstudományi kutató előadásában párhuzamot vont az ipari forradalom és a digitalizáció forradalma között.

Mint mondta, napjainkban hasonló kihívásokkal kell szembenéznünk, hiszen az emberiség és emberség megtartása kulcsfontosságú a technológiai változások közepette. Kiemelte, hogy a digitalizáció hatalmas előnye, hogy az emberi kapacitásokat tehermentesíti, ami különösen fontos az európai népességcsökkenés fényében.

Már léteznek például olyan robottanárok, amelyek képesek akár 30 diák számára is differenciált feladatokat adni, azonban figyelmeztetett, hogy a technológiai fejlődés mellett nem szabad elveszítenünk a személyes kapcsolatok, a lélekből lélekbe történő információ-átadás értékét.

A COVID-19 járvány különleges helyzetbe hozta az oktatást, mivel azonnali válaszokat kellett adni a digitalizációs kihívásokra, ami hatalmas fejlődést eredményezett. Ugyanakkor rámutatott, hogy a képernyőidő növekedése negatívan hat a beszédkészség fejlődésére.

Majd bemutatta a Nemzeti Köznevelési Portált, egy ingyenesen elérhető online platformot, amely modern pedagógiai eszközöket és okostankönyveket kínál a tanárok számára, megkönnyítve a módszertani támogatást és a digitális átállást.

A felgyorsuló technikai és társadalmi változások hatást gyakorolnak az iskolarendszerre is. Kiszélesedtek a tudásszerzés útjai, új kompetenciák kerültek előtérbe, és szükségszerűen megváltozott a pedagógusi szerepfelfogás is, mindeközben felértékelődtek a klasszikus tudástartalmak is.