Beszámoló

Március 24-én került sor a Nemzeti Pedagógus Kar Nógrád vármegyei alakuló Területi Küldöttgyűlésére Szécsényben, a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

A küldöttgyűlés a meghívóban rögzített napirendi pontok szerint zajlott. A határozatképesség megállapítását követően sor került a jegyzőkönyvvezető és hitelesítők megválasztására, majd a napirend elfogadására. A résztvevők ezt követően megválasztották a szavazatszámláló és választási bizottság tagjait, majd ünnepélyes keretek között Szeleczky János átadta a megbízóleveleket.

A gyűlés egyik legfontosabb pontjaként megtörtént a tisztségviselők megválasztása, amelynek eredményeként kialakult a területi vezetés. A küldöttek bizalma alapján a területi elnöki tisztséget Hegedűs Krisztina tölti be, míg alelnökké Jakab Györgyöt választották. Az elnökség további tagjai: Kalcsó Gábor, Nagyháziné Bacsa Mónika és Verebélyi Gábor Ákos.

A Területi Etikai Bizottság három tagból áll: Lévárdi Beáta Andrea, Lévárdi Veronika és Bene Annamária, aki egyben a bizottság elnöki feladatait is ellátja.

Az országos küldöttek közé Hegedűs Krisztina és Bene Annamária került megválasztásra, akik a vármegye érdekeit képviselik majd az országos fórumokon.

A küldöttgyűlés résztvevői lelkesen és bizakodva tekintenek az előttük álló időszakra, és elkötelezettek abban, hogy a következő öt évben tovább erősítsék a pedagógus közösség szerepét és összetartását a vármegyében.

Hegedűs Krisztina

NPK területi elnök

Kép: Saját, Szeleczki János NPK

 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/04/nemzeti-pedagogus-kar-kuldottgyules-valasztas?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=nool&fbclid=Iwb21leARNWsFjbGNrBE1asWV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkDDM1MDY4NTUzMTcyOAABHqniCY-8Vta6n8dcSK8uHjbnI2BYbxGWVf7n5YUtBOJDuPMoaoNouXsw3axU_aem_ci7CovZwehIX-qP3ETdIZg