Nyílt levél a tanítónak: a kivételezés és megalázás nem pedagógushoz méltó!

Nem túl kedves kivételezős tanító!

Azt gondoltam volna, hogy a pedagógusképzés első évében, nagyjából már az első nap megtanítják a leendő óvónőknek, tanítóknak, tanároknak, hogy a kivételezés nem oké a gyerekek között. Bár emlékeim szerint az én gyerekkoromban is voltak kivételezős tanárok, de egyrészt az még a Kádár-rendszerben volt, amikor a gyerekek lelki fejlődése egyáltalán nem volt szempont, másrészt azt gondolnám, hogy a mai világban teljesen természetes kellene, hogy legyen, hogy amennyire lehet, egyenlő bánásmódot kapjanak egy osztályban a diákok. Vagy legalább ne nyilvánvaló, ordító és felháborító kivételezés történjen.

Az teljesen érthető, ha nem lehet ugyanúgy szeretni, vagy akár csak tolerálni minden gyereket, a tanító sem egy robot, vannak érzelmei, húz valahova a szíve, egyetért az egyik szülővel, míg a másikkal fasírtban van – ez pedig hatással van arra is, ahogy a gyerekekre néz. Megértem, hogy egy 30 fős osztályban képtelenség ugyanolyan intenzitással kedvelni a gyerekeket.

Az viszont elvárható lenne egy tanítótól, hogy ne mutassa ki a gyerekek előtt, ne kivételezzen, és legalább az iskolai programokon egyenlően ossza szét a feladatokat a gyerekek között.

Egy-két alkalommal még elnézhető persze a kedvenc gyerekekkel való kivételezés, de már harmadik éve nézem tehetetlenül, ahogy 30 gyerekből 26 gyerek labdába sem rúghat, sőt, megalázást kap, ha a kivételezett gyerekekkel szembe mer menni.

Uralkodó gyerekek

Hogy konkrét, és aktuális példát hozzak, ami arra ösztönzött, hogy ezt a levelet megírjam: a karácsonyi iskolai műsor, ami talán nem a szülők szívének a csücske, de a gyerekek nagyon várják, nagyon készülnek rá, és minden apró szereptől őrült boldogok ebben a korban még. Alig múltak nyolcévesek, ha kapnak két sort egy betlehemi játékban, arra olyan izgalommal fognak felkészülni, mintha a komplett Hameletet kellene előadniuk, és pont annyira lesznek rá büszkék is az előadás után.

Egy ilyen közhangulatban, egy ilyen karácsonyi várakozásban megjátszani azt pedagógusként, hogy az egész osztályból csak a négy kedvenc gyerek kap szerepet a műsorban, a többiek maximum fát játszhatnak az előadásban – és még ezt a kiváltságot sem kapja meg mindenki, pedig hát nem lenne halálosan mindegy, hány fa áll a színpadon?

Ez már túl is mutat a kivételezésen, ezt egyenesen kegyetlenségnek nevezném kicsi gyerekekkel szemben.

A három év alatt számtalan ehhez hasonló helyzetet éltek át a gyerekek veled, a tanítójukkal, a történeteknek se szeri, se száma, hogy milyen módokon kivételezel azzal a négy gyerekkel, akik ezt – korosztályuknak megfelelő viselkedéssel – a többiek orra alá is dörgölik. Olyanná vált az osztályközösség ettől a tanítói kivételezéstől, mintha lenne egy uralkodó réteg a kis jobbágy gyerekek felett. Ennek a négy gyereknek mindig igaza van, bármilyen konfliktusba keverednek az osztálytársaikkal, és tényleg minden apróságban előnyt élveznek, legyen szó ültetésről, vagy arról, hogy ki vigye vissza uzsonna után a tálcákat.

Emlékeztetni szeretnélek kedves kivételezős tanító, hogy egy végzett, diplomás pedagógus vagy, aki pontosan tudja, mert tanulta jó eséllyel abban a négyéves főiskolai képzésben, hogy milyen hatással lehet a gyerekekre az ilyen tanítói viselkedés.

Akár a kivételezettekre, akár a maradék 26 gyerekre, mert egyik fél sem jön ki jól ebből a helyzetből. A gyerekek nem egyszer mennek sírva haza emiatt, annyira bántja őket az a bánásmód, amit velük szemben megengedsz magadnak. Ha pedig szembeszállnak a kivételezett gyerekek rémulamával, akkor intőt kapnak, vagy ha csak vitába keverednek velük, akkor az osztály előtt megalázod őket. Hogy jössz ehhez?

Bár lehet azt mondani erre a helyzetre külső szemlélőként, hogy „ha nem tetszik, el lehet menni”, de nehogy már 26 gyerek meneküljön azért, mert te képtelen vagy magadban szakmai alapokra helyezni a gyerekek iránti érzelmeidet. Itt az ideje, hogy több gyerek már ne sírjon miattad, viselkedj profi pedagógusként, ne úgy, mint egy elfogult nagymama, aki csak az unokáinak ad almás pitét a játszótéren!

Fotó: Getty Images

https://nlc.hu/csalad/20241209/tanito-gyerek-kivetelezes/