„Ők azok, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar oktatás és kultúra fennmaradásához” – rubin oklevelet kaptak a 70 éve végzett pedagógusok

Szombaton, 10 órától a Líceum dísztermében rendezték meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Díszoklevél-átadó ünnepségét. Az intézmény egykori diákjai arany, gyémánt, vas és rubin díszokleveleiket vehették át.

Igazán ünnepi hangulat töltötte meg a kapuit 251 évvel ezelőtt megnyitó Líceum épületét: a Díszteremben az ünnepeltek, a kápolnában és az egyik előadóteremben pedig a hozzátartozóik foglalhattak helyet. Utóbbiak élő adásban követhették,  amint az 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt diplomát szerzettek átveszik az arany, a gyémánt, a vas és a rubin díszoklevelüket.

Rubin oklevelet hatan kaptak 2025-ben

Rubin díszoklevelet idén hatan is átvehettek

Az ünnepi eseményre készülődők között ott volt dr. Balogh Bertalan, Csoma Mihály, Gál Andrásné – ő férje, Gál András oklevelét is átvette –, dr. Hankás Lászlóné Bérczes Márta és Fősi Pálné, akik 1955-ben szereztek diplomát, így most rubin díszoklevelet vehettek át dr. Csáfor Hajnalka oktatási rektorhelyettestől, aki az ünnepségen beszédet mondott.

A rektorhelyettes előbb átadta a résztvevőknek dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektor asszony üdvözletét, majd kijelentette: megtiszteltetésnek érzi, hogy találkozhat itt nagy tapasztalattal rendelkező bölcsességet sugárzó és elkötelezett kollégákkal és ő adhatja át nekik az ötven, hatvan, hatvanöt vagy akár hetven évvel ezelőtt megszerzett diplomájuk után járó díszoklevelet.

„– Fél évszázadnál is mindenkinek több idő eltelt, hogy átvették diplomájukat intézményünkben és ezzel életük egyik legszebb, legnevesebb útjára léptek, a pedagógus hivatás szolgálatára. A tanítvány számára a tanár mindig többet ad, mint pusztán tudást, útravalót nyújt, példát mutat, irányt jelöl ki”  – fogalmazott a rektorhelyettes.

Dr. Csáfor Hajnalka: a hivatásukhoz hű maradt diplomások ünnepe ez

A szónok szerint az eltelt évtizedek alatt nem csupán a világ változott nagyot, hanem „önök maguk is történelmet írtak iskolákban, osztálytermekben, katedrákon, közösségekben. Munkájuk során nemzedékek százait, ezrei kísérték végig a tudás útján és nevelték őket nemcsak tanítvánnyá, hanem gondolkodó értéket őrző felelős felnőtté.

„– Tisztelt jubiláló pedagógusok, kedves egykori hallgatóink! Ma nem csak egy kerek évfordulót ünneplünk, hanem azt is hogy önök az elmúlt évtizedekben hűek maradtak hivatásukhoz és munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar iskola, a magyar oktatás, a magyar kultúra erős és élő maradhasson. Az önök életútja bizonyítja, hogy a pedagógus az egyik legfontosabb hivatás, nélküle nincs jövő, nincs fejlődés, nincs remény” – hangzottak az ünnepi szavak.

A rektorhelyettes szólt az egyetem mai dolgairól a régi diákok előtt, bemutatva azt, hogy milyen helyet foglal el az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a magyar felsőoktatásban. Ebből kiderült, hogy kilencezer hallgatóval és 400 oktató és kutató munkatárssal hat karon folyik oktatási és kutatási tevékenység Egerben és Jászberényben.

„– Oktatási tevékenységünk az egyetem nagy múltú hagyományaira épül, gyakorlatorientált, ugyanakkor modern szemléletű. Az egyetemünk a pedagógusképzésen túl ma már az agrárképzés, a bölcsészettudományok, a gazdasági és társadalomtudományok, a természettudományok, az informatika, a sporttudományok, a művészetek, a művészetközvetítés és a hitélet terén kínál képzéseket, továbbá az új tanévben az első műszaki képzésünket is elindítottuk” – sorolta a rektorhelyettes.

Szavaiból sok egyéb tudnivaló mellett az is kiderült, hogy az EKKE nagykancellárja, dr. Ternyák Csaba érsek kezdeményezésére indították el – minden félévben – az olyan senior kurzusokat, amelyek révén hatékonyan sikerül megszólítani és hasznos tudással felruházni a szépkorúakat, ezzel is segítve az élethosszig tartó tanulást és az aktív időskort.

A Magyar Örökség-díj mellett számos elismerést kapott az egyetem

– Egyetemünket 2023-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, az elmúlt évben pedig az Év Egyeteme-díjat nyertük el a kultúra és művészet támogatás kategóriájában. Büszkék vagyunk a megújult pedagógusképzésünkre valamint a köznevelés módszertani megújítását célul kitűző komplex alapprogramra, amely ma már több mint 600 iskolában működik 12 ezer pedagógus és 220 ezer kisdiákot érint – hangzottak az egyetem jelenét bemutató szavak.

Szó volt még a szőlészeti-borászati kutatásokról, az informatikai képzéseikről, illetve az oktatás nemzetközivé válásáról. Egyebek között arról is, hogy 41 országból közel 150 nemzetközi hallgató kezdte meg a tanulmányait az EKKE-n a világ négy földrészéről is.

Vas díszoklevelet vehettek át

Az ünnepi beszédet követően megkezdődött a díszoklevelek átadása. A már felsorolt rubin okleveleseket a 65 éve diplomázott vas „fokozatúak” – Drávucz Lászlóné Rimóczi Veronika, Erdősné Oláh Mária, Kozma Miklósné Benedek Magdolna, Tóth Béla Ferenc, Tóth Margit és dr. Zaják Etelka – követték. Zaják Etelka egyébkén munkatársunkat is tanította, később kollégák is voltak az intézményben. Elmondható ez a gyémánt diplomások között elsőként szólított dr. Balázs Sándor nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanárral kapcsolatban is.

S hogy az 50 éve végzett aranydiplomások se maradjanak ki a sorból kifaggattuk a közöttük díszoklevelére váró Szeleczki Jánost – Eger egykori alpolgármesterét – az életútjáról. Róla tudható, hogy kiváló kosárlabdázó volt, az első osztályban játszó Egri Finommechanika játékosa volt 26 éves koráig. Ekkor egy sérülés akadályozta meg további sportpályafutását.

Az 1975-ben földrajz-testnevelés szakon diplomát szerzett pedagógus és közéleti ember elmondta: Egercsehi-bányatelepen kezdett tanítani 1975-ben. A mai napig jó szívvel emlékezik vissza erre a pályakezdésre. Az akkori körülmények között országos viszonyításban is kiváló pedagógusokkal tudott együtt dolgozni 12 éven keresztül.

– Onnan Egerbe, a Lenkey János Általános Iskolába kerültem, illetve ezzel párhuzamosan hat évet tanítottam az Egri Hittudományi Főiskolán – mondta.

A politikával az 1990-es évek végén kezdett el foglalkozni, 2002-ben indult először önkormányzati választáson, 2006-tól pedig Eger egyik alpolgármestere volt. A Lenkey élére igazgatóként 2010-ben került, 2014-ben pedig a Nemzeti Pedagógus Kar országos alelnöke lett, aminek a mai napig a főtitkára.

Forrás: http://Rubin, vas, gyémánt és arany díszokleveleket adtak át az egri Líceumban