SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Nemzeti Pedagógus Kar részt vett a köznevelési törvénymódosításokról szóló minisztériumi egyeztetésenA Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) képviseletében Rázsi Botond Miklós alelnök és Veres Pál szakmai vezető vett részt a Közoktatásért Felelős Államtitkárság által szervezett egyeztetésen. A 2026. június 30-án délelőtt megtartott személyes konzultációt Dr. Benedek Bulcsú Balázs közigazgatási államtitkár vezette, és jelen volt Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár is. A tárgyaláson a szakszervezetek, valamint az egyházi, magán- és nemzetiségi intézményfenntartók képviselői is megjelentek.
A minisztérium vezetése ismertette a pedagógusok új életpályamodelljével és a köznevelési törvényekkel kapcsolatos módosítási javaslatokat.
Rázsi Botond Miklós alelnök felszólalásában hangsúlyozta, hogy az NPK – mint 12 éves múlttal rendelkező, az ország egészét lefedő, 22 tagozatot és 4 szakmai munkaközösséget számláló köztestület – a legnagyobb taglétszámú szakmai érdekképviseletként megkerülhetetlen partner a jogalkotásban. Jelezte, hogy a Kar tagságától beérkezett több száz visszajelzés alapján készített írásbeli javaslatcsomagot a megadott határidőre, 2026. június 25-ére eljuttatták a minisztériumhoz.
Az NPK a benyújtott szakmai állásfoglalás alapján az alábbi főbb pontokat emelte ki az egyeztetésen:
– Intézményi autonómia és igazgatói jogkörök: A Kar határozottan támogatja az intézményi önállóság részleges visszaállítását, a belső működési dokumentumok testületi elfogadását, valamint az igazgatói jogkörök bővítését, ami gyorsabb és helyben hatékonyabb döntéseket tesz lehetővé.
– Igazgatói pályázatok: Üdvözlendő, hogy a nevelőtestületek titkos szavazással véleményezhetik a pályázatokat. Az NPK ugyanakkor javasolja, hogy ha a nevelőtestület legalább kétharmados többséggel elutasít egy pályázatot, a fenntartó ne kaphasson korlátlan jogkört a jelölt kinevezésére, hanem új pályázat kiírásáig ideiglenes vezetőt bízzon meg.
– Köznevelésben Foglalkoztatottak Tanácsa (KFT): A Kar támogatja az új érdekképviseleti fórum létrehozását, amely erősítheti a munkahelyi demokráciát, transzparenciát és ellensúlyozhatja a centralizációt. Jelezték azonban, hogy a választások lebonyolítása jelentős adminisztratív terhet ró a nevelőtestületekre, továbbá a kisebb létszámú intézmények esetében a jelöltállítási szabályok finomításra szorulnak.
– Sztrájkjog és képviselet: Az NPK támogatja a munkavállalói érdekképviselet erősítését, de a javasolt 2%-os képviseleti küszöböt túl alacsonynak tartja. A sztrájkjog visszaállítása mellett szigorú, életszerű garanciális szabályokat szorgalmaz (pl. a délutáni gyermekfelügyelet és a minimális óraszámok pontos, tantárgyakra lebontott meghatározását).
– Szakképzés: Mivel a jelenlegi tervezet csak a köznevelésre vonatkozik, a Kar kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakképzés szabályozását is mihamarabb összhangba hozzák ezzel a jogszabállyal.
Az alelnök zárásként megerősítette: bár a Nemzeti Pedagógus Kar jelenleg az önkormányzati és állami szférában dolgozó pedagógusok képviseletét látja el, a szervezet teljes mértékben nyitott arra, hogy a jövőben az egyházi és magánintézményekben oktató kollégákat is köreibe fogadja és képviselje.
A Nemzeti Pedagógus Kar köszönetét fejezte ki a személyes konzultációért, és bízik abban, hogy a javaslataik beépítésével egy valóban működőképes, megfelelő garanciákkal ellátott szabályozás születik.
Rázsi Botond Miklós
alelnök
Nemzeti Pedagógus Kar