A telefon gyakran helyettesíti a fiatalok életében a társaságot, az online térben történő zaklatások pedig valóban hatalmas problémát jelentenek, gyors beavatkozásra van szükség – mondja megkeresésünkre a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. Horváth Péterrel a „szelíd erőszakról” és a covid utóhatásairól is beszélgettünk.
– Gyakori látvány, hogy fiatalok, de akár családtagok is egymás társaságában ülve a telefonjukat nyomogatják. Mit tapasztalt az elmúlt években, a mobilkommunikáció térhódítása óta valóban megváltoztunk-e, mint azt sokan mondják. Miben mások, ha mások a „mai fiatalok”, mint azok, akik még a technológiai robbanás előtt jártak iskolába? – Nem a gyerekek mások, nem tehetségesebbek vagy tehetségtelenebbek, nem jobbak vagy rosszabbak, mint régen voltak. A külső hatások befolyásolják őket, az életmódjuk változott meg. Sokkal gyorsabb minden, gyorsabban jutnak információkhoz, a forrás nem csak az iskola vagy a család, sokkal ingergazdagabb a környezetük. És vágynak is ilyen ingerekre, ezért is van, hogy akár ötpercenként megnéznék a telefonjukat, a gyors videókat keresik. Régebben könnyebben fogyasztottuk a hosszabb könyveket, filmeket, ma a reklámszerű, pörgő világ izgatja a fiatalokat.
– Nyilván ön sem csupán a diákokkal kerül kapcsolatba, hanem például kollégákkal, korosztályához tartozó ismerősökkel is. A felnőtt munkatársi-baráti viszonyok, az egymás közti kommunikáció más-e ma, mint mondjuk 10-15 éve, ha igen, mitől, miben más? Zárkózottabbnak, kukábbnak érzi-e ma az embereket?– Minket, az életkorunkból adódóan nem érint ez ennyire, inkább beszélgetünk, kártyázunk, meccset nézünk a barátokkal. A telefon ilyenkor nem játszik szerepet nálunk. De látszódik, hogy a fiatalok esetében telefon gyakran a társaságot is helyettesíti, kevesebbet beszélnek a gyerekek. Valóban zárkózottabbak, mintha a társasjátékokat, beszélgetéseket pótolná számukra a telefon.
– Generációs törések nyilván mindig is voltak, de ezek most mélyebbek-e mint a 20-30-40 évvel ezelőttiek?
– Ennek is köze van ahhoz, hogy minden felgyorsult. Egyre szűkebb időközönként jönnek új eszközök, ehhez a régebbi generáció nehezebben tud csatlakozni, vagy nem is biztos, hogy érdekli. Általánosságban igaz, hogy nagyobbak a távolságok. Régen a gyerekek gyakran látták például a szülőket, nagyszüleiket feladataik végzése közben, a mindennapi otthoni munkák együtt zajlottak még a nem is olyan nagyon távoli múltban. Például az emberek átjártak segíteni egymásnak az építkezésekre. A gyerek fel tudott nézni a családtagjára, hogy lám, meg tudta csinálni, meg tudta javítani. Ez a közös ténykedés, az apa meg tudja csinálni-élmény is elveszett mára, hiszen mindenhez szakembert kell hívni.
– Fel lehet-e kelteni a gimnazisták érdeklődését? Túl a digitális világon.
– Ha kimozdulnak a telefon kínálta komfortzónából, és kínálunk helyette programokat, mint amilyen egy kirándulás, vagy egy feladatmegoldó közösségi feladat, az nagy élményt okoz. A játék maga vonzó, csak nehezen veszik rá magukat arra, hogy belekezdjenek valamibe. Ha benne vannak, akkor már működik. Úgymond szelíd erőszakkal be kell vonni őket a programokba, s akkor rájönnek, hogy ez nem is rossz. Akár a közös mozizás is ilyen. Közös élmény kell, ha nincsenek közös élmények, témák, akkor nem alakul ki beszélgetés sem.
– A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorhelyettese, Aczél Petra a minap arról beszélt az InfoRádióban, hogy a „mai szülői generációnak a legfőbb és megalapozott félelme, hogy nem tud kommunikálni már a saját gyermekei generációjával. Márpedig a fiatalok körében rendkívüli módon nő a mentális és pszichés problémák előfordulása, általánossá válik a pánikbetegség, a szorongás, az alvászavar, a figyelemzavar.” Egyetért ezzel? A szülő-gyerek kapcsolat mellett a tanár-diák viszonyra is kivetítve a kérdést, tapasztal ilyesmit?
– Sajnos tapasztaljuk. Már egészen kisgyerekek esetében ott vannak a kezükben ezek az eszközök. Szomorú látni, hogy úgy kötik le őket, hogy tabletet tesznek eléjük. Miközben a vacsora közben lehetne akár beszélgetni is. A mi fejünk is tele van problémákkal, rohanunk, nincs időnk semmire, így elmaradnak a közös játékok, filmnézések, étkezések. A szülők felelőssége, hogy megismerjék a gyereküket. Ha nem ismerjük fel időben a problémákat, nem is tudunk segíteni.
– Felnőttként talán már Magyarországon is egyre többen tudják, hogy nem ciki pszichológus segítségét kérni. Mi a helyzet a gyerekekkel, hozzájutnak-e szükség esetén szakember segítségéhez, van-e erre az iskolákban kapacitás?
– Egyre több diák maga is belátja, hogy ha nem tudnak neki otthon segíteni, egyáltalán nem szégyen szakember segítségét kérni. Nálunk félállásban dolgozik iskolapszichológus, és ki is tölti a munkaidejét a gyerekekkel való foglalkozás.
– A tanárokat fel kellene jobban készíteni a nehéz helyzetek kezelésére?
– Fel lehetne, de a pedagógusnak inkább az észlelőnek, a probléma felismerőjének kell maradnia. Nem feltétlen a legjobb, ha a saját tanára alakít ki olyan kapcsolatot a diákjával, mint amilyet egy pszichológusnak, vagy egészségügyi végzettségű embernek kell.
– Az okostelefonok iskolákból való kitiltása eredményezett-e bármit, egyáltalán, valóban kitiltásról van-e szó?
– Valóban úgy jelent meg a nyilvánosságban, hogy kitiltják a telefonokat, de ezt valójában nem lehet megoldani, és nem is erről van szó. A vidékről bejáró gimnazisták például utazásukhoz applikációt használnak, a telefonnal fizetnek, az iskolában pedig tanulási célra is használhatják. Azzal az iránnyal, hogy ne nyomogassák órákon a telefont, ne a képernyőt nézve egyedül kószáljanak a szünetekben, egyet lehet érteni. Más kérdés, hogyan tudja ezt az iskola betartatni. Alsó tagozatban könnyebben, gimnáziumban nehezebben, az életszerűséghez kell igazodni, egyelőre működik.
– A mesterséges intelligencia betört-e már az iskolák hétköznapjaiba? Egyes telefonokon már könnyen elérhető például a ChatGPT, csak éppen a feltett kérdésekre gyakran még rossz válaszokat ad a gép.
– A kérdéssel foglalkozni kell, a digitális kultúra tantárgyban meg is fog jelenni hamarosan. Ha nem beszéljük meg a problémákat, könnyen előállhat az a helyzet, hogy bizonyos válaszokat készpénzek veszünk. De ahogy a matematikában is tanítjuk, az eredményeket ellenőrizni kell, ez egyelőre a tanulsága a ChatGPT-nek is. De kikerülhetetlen lesz. Egy időben a golyóstoll használatát sem engedélyezték, mert túl gyors volt, de az ilyen tiltásokkal semmire sem megyünk.
– Az online megtévesztések az idősebbeket különösen sújtják. Az egyik nagy telekommunikációs cég hirdetésének fő üzenete, hogy hallgassunk a fiatalokra, mármint a modern technológiai-telekommunikációs világot nem értő idősebb családtagok hallgassanak rájuk, és például ne adják ki adataikat, melyekkel mások visszaélhetnek. Érzi-e azt tanárként, hogy a fiatalok jó példával tudnak elöl járni, van-e ilyen jellegű felelősségtudatuk?
– Sokkal több a tapasztalatuk, jobban tudják a fiatalok, mi az, amivel probléma lehet az online térben. Gyakran inkább az a probléma velük, hogy nem tudják, nem érzik, mi az, amit feltölthetnek a közösségi médiás felületekre, s mi az, amit nem, mi sért személyiségi jogokat.
– Zaklatásokra is gondol?
– Így van. A zsarolás, a másik folyamatos stresszhelyzetben tartása létező, nagyon súlyos probléma, minden nap hallani híreket róla. Nagyon határozottan és nagyon gyorsan fel kell lépnünk, amikor ilyennel találkozunk.
– Vagyis az önök iskolájában is volt példa ilyesmire?
– Igen, volt példa ilyenre, szerencsére az érintett hamar jelezte, hogy mi történik vele, és sikerült is rendezni a helyzetet. Ilyenkor meg kell beszélni a diákokkal, szülőkkel, hogy vannak vörös vonalak, ezeket nem lehet átlépni.
– Évek óta halljuk, hogy a robotizáció, digitalizáció, az AI terjedése munkahelyek sokaságát szünteti majd meg, nem csak a szalag mellett, hanem akár a kreatív iparban is. Ez részben igaz, részben egyelőre valótlan állításnak bizonyult. Érzékelhető-e, hogy a fiatalokat befolyásolja a pályaválasztásban az a kérdés, hogy az adott szakma, munkakör létezni fog-e még 10-20 év múlva?
– Amennyiben a mesterséges intelligencia terjedése olyan ütemű lesz, mint most látjuk, akkor éppen annak felhasználásával fogják várhatóan a munkájukat végezni. De az orvosi, jogi, mérnöki, közgazdasági területekről azért sosem fog teljesen eltűnni az ember.
– A covid miatti lezárások óta eltelt talán már annyi idő, hogy értékelni lehessen annak társadalmi, társasági hatásait is. Megváltoztatta-e a fiatalok viselkedését, életszemléletét a távoktatás, hogyan hatott a járványidőszak a kapcsolataikra?
– Nehéz általánosítani. Akik hatodik-hetedik-nyolcadikosok voltak, azoknak a tanulási módszereik általában gyengébbek, ez látható. A nálunk tanuló diákok alapvetően jó képességűek, mégis bizonyos alapvetéseket, amelyeket korábban el sem kellett mondani, most el kell. Az elmagányosodás fokozódott, a korábban nagy élményt jelentő programok, a viccelődés, az egymás társaságában töltött idő hiányozott nekik, és ezek hiányoznak a személyiségfejlődésükből is. A jobb körülmények között élő családoknál inkább adottak az eszközök, hogy a hiányosságokat pótolják, sokaknak viszont önhibájukon kívül sem volt erre esélyük.
