A Nemzeti Pedagógus Kar elnöksége, figyelembe véve a tagság véleményét 2020. január 15-én tartott ülésén az alábbi közleményt fogalmazta meg az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével kapcsolatosan.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint a magyar pedagógusközösség egységesen azt várja az új NAT-tól, hogy szemléletváltás következzen be a magyar pedagógiai kultúrában.
Az első 2018. augusztus 31-én megjelent tervezetet az NPK széleskörű egyeztetési folyamat nyomán véleményezte, s azt alapvetően jónak, előremutatónak tartotta. Az NPK szakmai bázisára építve konstruktív együttműködés alakult ki a NAT szerkesztőivel, melynek nyomán a kerettantervi egyeztetési folyamatban 2019 őszén is bíztató eredmények születtek egy komplex, szervesen felépített alaptantervi és kerettantervi koncepcióhoz.
A 2020. szeptember 1-i hatállyal bevezetni kívánt rendeletmódosítás azonban ennek a munkának az eredményeit nem tükrözi.
A módosítás nem tartalmazza a pedagógiai kultúraváltás célkitűzéseit, összességében nem mutatható ki érdemi tananyagcsökkentés, nem biztosítja az intézményi autonómia működési lehetőségeit és az átmenetek zavartalanságát. Redukálja a korábbi kerettantervek választási lehetőségét, és belső struktúrájában sem koherens. A szakképzés folyamatban lévő átalakításával együtt túl nagy terhet jelent a köznevelés szereplőire nézve.
A tervezet 2020. szeptemberi bevezetése esetén a tavaszi időszakban nehéz helyzetbe kerülnek az iskolák és a pedagógusközösségek.
Az NPK mint szakmai szervezet kéri, hogy a NAT-módosítás ezen koncepciója ne kerüljön bevezetésre 2020. szeptember 1-jén, mert számos kockázatot rejt magában. Helyette folytatódjon a korábban megkezdett, előremutató szakmai konzultáció.
Kedves Kollégák! 2017 augusztus 29-én megrendezésre került az Ember és Természet tagozat szakmai konferenciája. Az eseményen előadóként tisztelhettük többek között: Könczey Rékát, […]
Tisztelt Kollégák! „Arany-érték” címmel az Arany János Tehetséggondozó Program Tanévnyitó Konferenciája kerül megrendezésre Pécsett a Leőwey Klára Gimnázium és a Kodály […]
MEGHÍVÓ SZAKMAI KONFERENCIÁRA 2018. május 24-én (csütörtökön) 14.00 órai kezdettel – online közvetítéssel és felvételről való megtekintéssel is elérhető formában – […]