2020. január 15. A Nemzeti Pedagógus Kar közleménye az új NAT tervezetével kapcsolatban

http://nemzetipedkar.hu/wp-content/uploads/2020/01/npk-allasfoglalas-nat-bevezetessel-kapcsolatban-20200115.pdf

 

Közlemény az új NAT tervezetével kapcsolatban

 2020. január 15.

 

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöksége, figyelembe véve a tagság véleményét 2020. január 15-én tartott ülésén az alábbi közleményt fogalmazta meg az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével kapcsolatosan.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint a magyar pedagógusközösség egységesen azt várja az új NAT-tól, hogy szemléletváltás következzen be a magyar pedagógiai kultúrában.
Az első 2018. augusztus 31-én megjelent tervezetet az NPK széleskörű egyeztetési folyamat nyomán véleményezte, s azt alapvetően jónak, előremutatónak tartotta. Az NPK szakmai bázisára építve konstruktív együttműködés alakult ki a NAT szerkesztőivel, melynek nyomán a kerettantervi egyeztetési folyamatban 2019 őszén is bíztató eredmények születtek egy komplex, szervesen felépített alaptantervi és kerettantervi koncepcióhoz.   
A 2020. szeptember 1-i hatállyal bevezetni kívánt rendeletmódosítás azonban ennek a munkának az eredményeit nem tükrözi. 
A módosítás nem tartalmazza a pedagógiai kultúraváltás célkitűzéseit, összességében nem mutatható ki érdemi tananyagcsökkentés, nem biztosítja az intézményi autonómia működési lehetőségeit és az átmenetek zavartalanságát. Redukálja a korábbi kerettantervek választási lehetőségét, és belső struktúrájában sem koherens. A szakképzés folyamatban lévő átalakításával együtt túl nagy terhet jelent a köznevelés szereplőire nézve.
A tervezet 2020. szeptemberi bevezetése esetén a tavaszi időszakban nehéz helyzetbe kerülnek az iskolák és a pedagógusközösségek.
Az NPK mint szakmai szervezet kéri, hogy a NAT-módosítás ezen koncepciója ne kerüljön bevezetésre 2020. szeptember 1-jén, mert számos kockázatot rejt magában. Helyette folytatódjon a korábban megkezdett, előremutató szakmai konzultáció.