Beszámoló a Nemzeti Pedagógus Kar Győr-Moson-Sopron megyei online szakmai konferenciájáról

A Nemzeti Pedagógus Kar Győr-Moson-Sopron Megyei Küldöttgyűlése 2021. december 1-jén 13.30-tól online szakmai konferenciát szervezett.  A konferencián a megye pedagógusai és oktatói vettek részt, hogy értesüljenek a köznevelést és a szakképzést érintő új információkról és hírt kapjanak a Nemzeti Pedagógus Kar aktuális tevékenységéről, céljairól, eredményeiről.

 

A konferenciát Kaukerné Kovács Edit, a megyei küldöttgyűlés elnöke nyitotta meg köszöntőjével. Ezt követően dr. Kiss László  az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelés-igazgatási Főosztály Kiemelt Figyelmet Igénylő Gyermekek, Tanulók Ügyeinek Osztálya szakszolgálati és gyógypedagógiai referense tartott előadást „Gyógypedagógusok a köznevelésben és a szakképzésben” címmel. Ezután „A szakképzési új útjai – aktualitások a szakképzésben” című előadásra került sor, amelyet Pölöskei Gáborné az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára tartott.

A szakmai témájú előadások után Horváth Péter a Nemzeti Pedagógus Kar országos elnöke vette át a szót. Beszámolt az intézményvezetői tagozat által a CoVid19 védőoltás felvétele/elutasítása témában lebonyolított felmérés eredményeiről. Beszélt ezzel kapcsolatosan a felmerülő problémákról, javaslatokat fogalmazott meg. Ezt követően ismertette, hogy az ősszel Egerben megtartott országos küldöttgyűlésen az egyes szekcióülések milyen problémákat jeleztek, milyen javaslatokat fogalmaztak meg.

A rendezvény Kaukerné Kovács Edit zárszavával zárult. A résztvevők visszajelzései szerint sikeres konferenciára került sor.

A megyei küldöttgyűlés ezúton is köszönetét fejezi ki az előadóknak a színvonalas előadások megtartásáért, az NPK Központi Irodája munkatársainak a program előkészítésében való hatékony szervező munkáért, valamint a zavartalan technikai lebonyolításért.

A résztvevőknek köszönjük a részvételt.

Tisztelettel,

Kaukerné Kovács Edit

Győr-Moson-Sopron megyei elnök