Beszámoló / Bács-Kiskun Megyei Szakképzési Konferencia

BESZÁMOLÓ
Bács-Kiskun Megyei Szakképzési Konferencia
Kalocsa, 2022. november 16.

A Bajai Szakképzési Centrum (BSZC) Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium dísztermében tartotta soron következő szakképzési konferenciáját a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) Bács-Kiskun megyei területi szerve. A szerda délutáni tanácskozást köszöntő Virág Tibor, a bajai központ kancellárja elmondta: úgy érzi, hogy jó szövetségesre leltek a Nemzeti Pedagógus Kar-ban.

A meghívott előadók összesen hat témakörben értékelték a magyar szakképzés helyzetét. Dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke „Szakképzésben a jövő” címmel a 2021/22-es tanév tapasztalatairól és az új tanév legfontosabb mérföldköveiről, míg Valterné Pataki Gabriella, a BSZC főigazgatója a rugalmas tanulási utakról beszélt.

Mikrofonhoz lépett még Asztalos Zoltán, az Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) szakképzési tagozatának elnöke is, aki ezúttal az agrárszakképzés intézményrendszerének főbb jellemzőit ismertette. Utána partnerszervezetük, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési igazgatója, Ördög Nóra mutatta be a duális partneri együttműködéseket, vagyis azt, hogy a középiskolásoknak milyen, fizetett gyakorlati munkalehetőségeik vannak a magáncégeknél, végül pedig Vezdán Csaba, az NPK rendészet-közszolgálat munkacsoportjának vezetője mutatta be a belügyi rendészeti ismeretek – rendészeti szervek és alapfeladatok tantárgy megújult munkafüzeteit.