Évente 100 millió forintos pályázatot ír ki a kormány diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek

Diabétesszel élőket támogató szervezetekkel egyeztetett Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön. A kormány új intézkedéscsomagjának köszönhetően jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik.

 

Magyarországon több ezer gyermek él 1-es típusú cukorbetegséggel, őket és családjaikat segíteni kell – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

 

A döntés értelmében a társadalombiztosítás befogadja, azaz támogatja a szöveti cukor mérésére alkalmas szenzort, egyes eszközöknek magasabb lesz a tb-támogatása, felülvizsgálják a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, és évente 100 millió forintos pályázatot írnak ki diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek – tette hozzá. Megjegyezte, az intézkedések részleteinek kidolgozásához kérték a találkozón a szervezetek segítségét.

 

Az államtitkár kiemelte: ezek mellett hosszú távú feladatok is vannak, például az, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek számára minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy biztonságosan részt vehessenek a köznevelésben és a közétkeztetésben, a pedagógusok pedig ehhez megfelelő képzést kapjanak.

 

Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarországon több ezer gyermek él 1-es típusú cukorbetegséggel, őket és családjaikat segíteni kell. Ehhez szoros együttműködésre van szükség az egészségügy, az oktatás és a szociális terület, valamint az érintett társadalmi szervezetek között.

 

Az egyeztetésen a Nemzeti Pedagógus Kar képviseletében Fekete Antal a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezetője is részt vett. A Nemzeti Pedagógus Kar rendkívül fontos feladatnak tartja és kiemelt területként kezeli a cukorbetegséggel élő gyermekek segítését. Ennek érdekében Fekete Antal a Kar megbízottjaként fog részt venni a további egyeztetéseken. Kollégáinktól szívesen vesszük észrevételeiket, javaslataikat az adott témában, melyeket továbbítani fogunk a döntéshozók felé.