Kárpátaljai Magyar Líceum Központi Tanévnyitója

2024. szeptember 21-én Nagydobronyban  adott helyet a Kárpátaljai Magyar Líceum Központi Tanévnyitója.

A Nemzeti Pedagógus Kar nevében dr. Vizi László Tamásné köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit, akik a Kárpát-medencei pedagógusszervezetekkel, így a kárpátaljai közösséggel kiépített együttműködés fontosságára is felhívta a figyelmet.

Köszöntötte a megjelenteket továbbá dr. Vizi László Tamás, a magyarországi Kodolányi János Egyetem rektora is, aki párhuzamot vonva az általa vezetett intézmény és a Rákóczi Főiskola között, kiemelte: mindkét magán felsőoktatási intézményt egy kihívásra válaszolva hozták létre, és mindkettő olyan személyiséget választott névadójának, akire büszke az egész magyar nemzet.

„A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében” – idézte Dobó Istvánt, az egri vár hős védőjét Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke. A magyar kormány támogatásával épített és fenntartott magyarságintézmények, napjainkban a magyar kultúrát és hagyományokat védő jelképes várak. S hogy fennmaradnak-e, lesz-e évtizedek, évszázadok múlva is magyar szó és magyar élet a Kárpátok alatt, ez önökön, pedagógusokon és diákokon múlik. ” (Kárpátinfo hetilap, 2024.09.23.)

Az eseményről bővebben az alábbi linkeken olvashatnak.

https://www.youtube.com/watch?v=Jba9-Y-qEh0

https://karpatinfo.net/2024/9/23/200085074-karpataljai-magyar-liceum-kozponti-tanevnyitoja-nagydobronyban-az-anyanyelvi-oktatas-megorzese-cel

https://kmf.uz.ua/hu/hirek/a-karpataljai-magyar-liceum-kozponti-tanevnyito-unnepsege/

https://kiszo.net/2024/09/24/megnyitotta-a-2024-2025-os-tanevet-a-karpataljai-magyar-liceum/