Tizenkét pedagógus és tizenkét előadóművész részesült az Artisjus elismerésében. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat ismert el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
Sajtófigyelő pedagógusoknak
Az egyetemi modellváltással az akadémiai állóvizet kellett felkavarni, ami szinte már befagyott jég volt – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézete, valamint a Professzorok Batthyányi Köre által szervezett oktatási konferencián, melyről Szakos Enikő szervező számolt be lapunknak. A nemzetközi szakembereket […]
A Kréta-rendszert kiterjesztik az óvodákra is, jön a NAT reformja, az iskolaigazgatók pedig maguk kérik az iskolaőröket, ezért növekszik a számuk. Pintér Sándort a parlament szakbizottságának ülésén a pedagógusképzésről, a digitalizációról és a gyermekbántalmazásról is kérdezték.
Miért fontos a klasszikus tudás a mesterséges intelligencia aranykorában? Hogyan változik meg a pedagógusok szerepe napjainkban? Milyen új lehetőségek nyílnak a tehetséggondozásra?
A csomag része még az elsősegély demonstrációja is, amelyet az OMSZ szakemberei tartanak az iskolákban.
Ajánló: Dr. Gloviczki Zoltán legújabb könyve Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorának legújabb könyvét, amely inspiráló gondolatokkal és elgondolkodtató tanulságokkal gazdagítja az olvasót. A kötet a technológia és a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt átalakító hatását, valamint a modern pedagógiai trendeket járja körül, miközben […]
KULTURA.HU 2024.11.22. Mostantól lehet jelentkezni a Magyar Zene Háza 2025-ös utazó zenepedagógiai programjára. A dal a miénk! című program egy általános iskola 3. osztályos tanulói számára készített projekt, amelyet a Zene Háza utazó művészpedagógusai helyben, a programba bevont iskolákban is meg tudnak valósítani, így olyan tanulókat is elérnek, akik kevesebb […]
HIRADO.HU 2024.11.22. https://hirado.hu/belfold/cikk/2024/11/22/emeli-a-kormany-a-klebelsberg-kepzesi-osztondij-osszeget-a-pedagoguspalya-vonzobba-tetele-erdekeben Emeli a kormány a Klebelsberg képzési ösztöndíj összegét a pedagóguspálya vonzóbbá tétele érdekében Az ösztöndíj összegének emelése lehetőséget biztosít a tanárképzésben és a tanítóképzésben részt vevő hallgatóknak, hogy kedvezőbb anyagi támogatással induljanak a pályán – írták közleményükben. Hozzátették, a kormány elkötelezett abban, hogy növelje a pedagóguspálya vonzerejét, […]