Kepenyes Pál (1962-2022)

„A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.”

(Keszei István)

 

Tisztelt Kolléga!

Mély fájdalommal és együttérzéssel tudatjuk, hogy Kepenyes Pál, a Nemzeti Pedagógus Kar Békés megyei területi elnökségi tagja és országos küldöttje, Alapfokú művészetoktatás tagozatának alapító tagja, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető helyettese életének 60. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Kepenyes Pál 1962-ben született Békéscsabán. Tanulmányait a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. Első munkahelye a Békéscsabai Jókai Színház volt. Veszprémi sorkatonai évei alatt a Honi Légvédelmi Big band együttes tagja volt. Majd négy évtizedes pedagógiai munkássága alatt a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskolában 1995-től tanított, melynek tizennégy éven keresztül volt igazgatója. Nevéhez fűződik többek között a Gyulai Big Band együttes megalapítása.

Családja és Tantestülete gyászában osztozva

Nemzeti Pedagógus Kar
Országos Elnöksége és küldöttjei