BESZÁMOLÓ-EMBER ÉS TERMÉSZET TAGOZAT-ONLINE SZAKMAI KONFERENCIA

Az Ember és természet tagozat 2023. november 23-ra szervezte meg ez évi szakmai előadását. Az online térben, 15 órai kezdéssel megtartott programra két előadó kértek fel, Gőz József, biológia- kémiai szakos középiskolai tanárt, aki a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban tanít a Khan Academy weboldal használhatóságáról beszélt. A másik előadó dr. Ádám Péter volt, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának munkatársa, egyetemi docens, aki a természettudomány, mint új tantárgy lehetőségeit taglalta.Az online konferenciát Iszák Tibor, a Nemzeti Pedagógus Kar alelnöke nyitotta meg, aki rövid tájékoztatót mondott az NPK működéséről, aktuális egyeztetésekről, eredményekről.
Ezután következett Gőz József előadása. A Khan Academy egy nonprofit nemzetközi szervezet, mely egy több nyelven elérhető ingyenes oktatási portált üzemeltet, azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben elérhetővé tegye a modern, és minőségi oktatást. Az előadó szakfordítóként és lektorként is dolgozik a szervezetnél, hogy a portálon magyarul is elérhetőek legyenek a biológiai témájú tartalmak. A weboldal segítségével az érdeklődők, az emelt szintű érettségire, az OKTV készülő diákok szakszerű segítséget kaphatnak, hogy olyan témákban is elmélyüljenek a rendelkezésre álló cikkek, és videók segítségével, amik ugyan érettségi követelményekben szerepelnek, de tankönyvekben még kevésbé találhatóak meg. A portál segítségével önálló tanulásra is van lehetőség, ha valakinek nincs lehetősége személyes szakmai segítséget igénybe venni. Az Academy kiterjedt feladatbankkal is rendelkezik, pontszerzési lehetőségek, szintlépések beiktatásával játékos formában is motivál a tanulásra. Az oktatók számára is több lehetőséget kínál: a weboldalon tanulói csoportokat hozhatnak létre, figyelemmel kísérhetik egy-egy tanuló előrehaladását, feladatmegoldásait, differenciált feladatokat adhatnak ki. A weboldal a biológia tantárgyon kívül, többek között a matematika, informatika, kémia, fizika tantárgyhoz kapcsolódóan is megtalálhatók különböző témák. és hozzá kapcsolódó feladatok..

Dr. Ádám Péter biológia, kémia, fizika ill. földrajz tantárgyak tanításának megreformálásának szükségességéről beszélt. Kiemelte, hogy elsősorban használható, a mindennapi életben történő eligazodást segítő ismereteket kell a diákoknak átadni, így elsősorban az általános iskola 7., és 8. osztályában egyfajta paradigmaváltásra van szükség a természettudományos tantárgyak oktatásában. Ez többek között elsősorban a logikai gondolkodás fejlesztését, több gyakorlatorientált óra megtartását, a természetben történő ismeretszerzés lehetőségeinek kihasználását jelenti, melynek megvalósításához ú.n. „science” típusú szemlélet, oktatás bevezetése, használata szükséges. Kifejtette, hogy az aktívan dolgozó. természettudományos szakkal rendelkező tanárok létszámának folyamatos csökkenése, és a paradigmaváltás szükségessége, a változó igényeknek való megfelelésre való válaszként, nagyszerű lehetőséget kínál az integrált természettudományos tantárgy bevezetése, melyben 7 témakör köré csoportosítva, biológia, kémia, fizika és földrajz ismereteket vegyítve sajátíthatják el a tanulók az alapvető ismereteket, melynek nem titkolt célja, hogy a tanulók megszeressék a természettudományt és ne száraz tényanyagként kezeljék azt. Az előadó munkacsoportjával azon munkálkodik, hogy az ehhez szükséges tankönyvek, komplett programok rendelkezésre álljanak.

Az előadás végén a bejelentkezők kérdéseket tehettek fel, melyek elsősorban az integrált természettudomány bevezetésével kapcsolatban merültek fel. Köszönjük az előadóknak a színvonalas prezentációkat.

Kiss Ildikó
Ember és természet tagozat elnöke